Majd’ 10 év után újra Törökországba látogat a Formula–1, a szezon pedig a korábbi híreszteléseknek megfelelően zárul – a bajnoksági keddi bejelentésével teljes az idei versenynaptár.
Július elején tért vissza a Formula–1 a koronavírus miatti kényszerszabadságáról, és bár nagyon szigorú előírások mellett, de az első hat versenyt az augusztus 16-i Spanyol Nagydíjjal bezárólag gond nélkül megrendezték. Már korábban ígérte a Liberty Media, hogy hamarosan újabb versenyeket jelenthetnek be, a keddi közlemény értelmében 2020-ban 17 nagydíjat rendeznek, az utolsó hetekben pedig a 2011 után visszatérő Török Nagydíj is sor kerül, míg a szezon a már hónapokkal ezelőtt is betonbiztosnak tűnő dupla bahreini fordulóval, illetve az abu-dzabi idényzáróval ér véget.
Az elmúlt hétvégét pihenéssel tölthette a mezőny, most viszont megint három nagydíj követi egymást: a spái, a monzai és a mugellói verseny. Szeptember végén jön az Orosz Nagydíj – állítólag ez lehet az első verseny idén, amit nézők is látogathatnak, de maximum 30 ezren –, majd az előző körben bejelentettek helyszínek (Nürburgring, Portimão és Imola) következnek a versenynaptárban. Amennyiben a továbbiakban már nem kell halasztani vagy törölni, a Liberty Media tudja tartani a korábban kitűzött tervét a 15-18 futamos versenynaptárat illetően.
A betétsorozatok közül a Formula–3 idénye már a szeptember közepén esedékes Toszkán Nagydíjjal befejeződik, a Formula–2-es mezőny viszont Oroszország mellett a két bahreini hétvégére is elkíséri a királykategóriát, melynek évadja december 13-án zárul.
Íme, a 2020-as Formula–1-es versenynaptár:
Here's the updated 2020 race calendar �#F1 pic.twitter.com/o6INhA3YY8
— Formula 1 (@F1) August 25, 2020
Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.