Megcsinálták: Tim Gábor a Slovakiaringen folytathatja diadalmenetét

A piszkos anyagiak miatt egyáltalán nem volt biztos – a sikeres visszatérés ellenére –, hogy Tim Gábor folytathatja szezonját a Swift Cup Europe-ban. Bő egy héttel a verseny előtt azonban jött a jó hír.

h131.jpg

Az utolsó utáni pillanatban menekült meg Tim Gábor 2020-as szezonja – igaz, a vanyarci pilótának egyelőre fel kellett hagynia a ralizással, viszont négy év után visszatérhetett a versenypályára. A kihagyott évek azonban nem hagytak nyomot Tim Gábor formáján, óriási erődemonstrációval törte rá az ajtót a Swift Cup Europe mezőnyére, a salzburgringi szezonnyitón háromból két futamot is megnyert a Full Auto SE színeiben.

A kiváló eredmények viszont önmagában nem garantálták a folytatást, így egy újabb komolyabb összefogásra volt szükség, hogy összeálljon a büdzsé. A küldetést siker koronázta, mivel közösségi támogatás révén összejött a kellő összeg ahhoz, hogy Tim Gábor az augusztus 21-23-án esedékes, szlovákiai fordulón is rajthoz állhasson – újságolta örömmel a Braking News Motorsportnak eljuttatott közleményben a magyar versenyző. (A közösségi támogatás arról szól, hogy Tim kiemelt támogatójának termékét megvásárolják, a támogató személy dedikált ajándékot, üzemanyagadalék-termékeket és más meglepetést kap.)

h156.jpg

„Tudom, unalomig ismételgetem, de nagyon köszönöm, hogy ilyen sokan mögém álltak. A kis számú, de annál lelkesebb támogatói köröm, illetve a sorozat szervezője, Burkus Egon sokat segített, hogy újra ott lehessek a pályán, és ezt az új turbós Swiftet vezethetem, melynek tempója már nagyon komoly! A mezőny a Slovakiaringen szerintem erősebb lesz, biztosan mindenki elemezte a telemetriákat az elmúlt hetekben, sőt teszteltek is. Új pilóták is fognak érkezni. Én bízom a pályaismeretemben, a nagyon gyors, de technikás Slovakiaringen mindig jól tudtam menni. Szoros csatákra, szélárnyékozásra számítok, és a bajnokság élén szeretném befejezni a hétvégét” – mondta Tim Gábor, akire újabb három futam vár, amit csakugyan alacsony költségvetéssel kell teljesítenie, de örömteli, hogy legalább a rajtrácson ott lehet.

A bajnokság állása a Swift Cup Europe szlovákiai hétvégéje előtt:

  1. Tim Gábor (Full Auto SE) 57 pont
  2. Christoph Zellhofer (Suzuki Team Austria) 40 pont
  3. Günther Wiesmeier (Team Wimmer Werk Motorsport) 40 pont
  4. Fabian Ohrfandl (Schiessling Racing Team) 37 pont
  5. Max Wimmer (Team Wimmer Werk Motorsport) 36 pont
  6. Martin Zellhofer (Suzuki Team Austria) 33 pont
  7. Dominik Haselsteiner (Team Wimmer Werk Motorsport) 32 pont
  8. Fabio Becvar (Schiessling Racing Team) 26 pont
  9. Philipp Dietrich (Suzuki Team Austria) 24 pont
  10. Serafin Kamil (Serafin Racing) 8 pont

Fotó: Tim Gábor Média

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8916138744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása