F1: Napok kérdése a Vettel-bejelentés

Egyre biztosabb, hogy nem marad ülés nélkül 2021-re a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel.

20009-british-gp-thursday.jpeg

Úgy tudni, már a Brit Nagydíj hétvégéjére tervezték a bejelentést, azonban Sergio Pérez koronavírus-fertőzése miatt elnapolták, de már csak napok kérdése, hogy megerősítsék, Sebastian Vettel a most még Racing Pointként futó gyári Aston Martin színeiben folytatja, ezzel piros tűzállóját rózsaszínre vagy versenyzöldre cserélve – írja az olasz La Gazzetta dello Sport cikke nyomán az F1i.com.

Több évre kötöttek megállapodást a felek, aminek értelmében épp a mexikóinak kell majd továbbállnia, hiszen a másik pilóta, Lance Stroll a csapattulajdonos Lawrence Stroll fia, noha Pérez a tél folyamán írt alá 2022 végéig a Racing Pointtal. Habár a csapat a napokban tagadta, úgy fest, mégis létezhet egy olyan záradék, amivel záros határidőn belül, jókora végkielégítés mellett elküldhetik.

Az olasz lap állítása szerint a múlt hétvégén az Aston Martinban immár részvényes Mercedes-csapatfőnök, Toto Wolff is reagált a Pérez távozását és Vettel érkezését firtató pletykákra: „Pérezt leváltani nem egy könnyű döntés, de Németország a második legfontosabb piac az Aston Martinnak, így az nagyszerű lenne számukra, ha megállapodnának Pérezzel” – mondta.

Egyelőre nem tudni, hogy visszatérhet-e a második silverstone-i hétvégére, a 70. Évforduló Nagydíjra, az mindenesetre már biztos, hogy Pérez elhagyhatta a karantént. Hogy az F1-es paddockba bejut-e, annak egy negatív koronavírus-teszt a feltétele, amivel kapcsolatosan a Racing Point legkésőbb péntek reggelre ígér fejleményeket. Mindenesetre Nico Hülkenberg készenlétben van a csapatnál, sőt a német RTL csütörtök reggel még magabiztosan állította, hogy ezen a hétvégén is ő vezetheti Pérez autóját.

Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6116116930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása