A Racing Point mexikói versenyzőjének második koronavírus-tesztje pozitív lett, nem áll rajthoz a hétvégén Silverstone-ban.
Ahogyan arról beszámoltunk, Sergio Pérez már a csütörtöki médianapot is kihagyta Silverstone-ban, miután az ötnaponta kötelező, első koronavírus-tesztje nem támasztotta alá egyértelműen, hogy nem fertőződött meg a koronavírussal. Emiatt egy második mintavétel is szükséges volt a Racing Point pilótájánál, s mint az a csapat esti közleményéből kiedrült, a mexikóinál másodjára kimutatták a COVID-19-fertőzést, ezért nem állhat rajthoz a hétvégi Brit Nagydíjon.
UPDATE: @SChecoPerez to miss #BritishGP weekend ⬇️https://t.co/mhOydna6ob #F1
— BWT Racing Point F1 Team (@RacingPointF1) July 30, 2020
A 30 éves versenyző ennek ellenére jól érzi magát, de a protokoll értelmében marad elkülönítve, a zsúfolt versenynaptár miatt előfordulhat, hogy a második silverstone-i versenyen, a 70. Évforduló Nagydíjon sem indul, habár erre nem tért ki a kommüniké. Amellett, hogy mihamarabbi jobbulást kíván versenyzőjének, a Racing Point közölte, hogy mindkét autóját szeretné indítani a hétvégén; a helyettes kapcsán későbbre ígért tájékoztatást.
A Mercedesszel kötött, korábbi megállapodás értelmében két jelölt jöhet szóba, de jó eséllyel Esteban Gutiérrez lehet majd Lance Stroll ideiglenes csapattársa, miután a másik tesztpilóta, Stoffel Vandoorne már Berlinbe, a Formula–E hatfutamos szezonzárójának helyszínére utazott a brackley-i együttes gyári versenyzőjeként. Gutiérrez korábban a Sauberrel és a Haasszal versenyzett, utoljára 2016-ban indult a Formula–1-ben.
Pérez számára a lehető legrosszabbkor jött a kihagyás, ugyanis annak ellenére veszélyben van az ülése, hogy érvényes szerződéssel rendelkezik 2022-ig, és a szezont is stabil pontszerzésekkel kezdte (két hatodik és egy hetedik hellyel jelenleg hatodik a pontversenyben), mivel Lawrence Strollék leigazolhatják a Ferraritól elküldött Sebastian Vettelt, élve a nyolcszoros dobogós szerződésében szereplő, annak felbontására vonatkozó, a versenyzőnek óriási végkielégítést biztosító záradékával.
FRISSÍTÉS: A Motorsport.com értesülései szerint Nico Hülkenberg lehet a befutó Pérez helyére; a német tavaly év végén került ki az F1-es körforgásból, miután Esteban Oconnal váltották a Renault-nál. Az F1-ben még dobogóig sem jutó, a Le Mans-i 24 óráson 2015-ben viszont még összetett győzelmet is szerző versenyző 2010-ben, majd 2012-től indult a száguldó cirkuszban, a Renault mellett a Williams, valamint az akkoriban még Force India néven futó Racing Point színeiben.
Fotó: Racing Point F1 Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.