F1: Tartalékversenyző kerestetik a Mercedesnél, ezt benézte a bajnokcsapat

Egy szabályváltozás kerülte el a Mercedes figyelmét, ami miatt meglévő pótversenyzőjük, Esteban Gutiérrez rajthoz sem állhatna.

m237306.jpg

Sürgősen tartalékost kell találnia a brackley-i gárdának arra az esetre, ha Lewis Hamilton vagy Valtteri Bottas nem tudna rajthoz állni a hétvégi 70. Évforduló Nagydíjon. Eddig úgy tűnt, ez nem jelenthet problémát, elvégre Stoffel Vandoorne-nal és Esteban Gutiérrezzel is leszerződött a Mercedes, de utóbbiról kiderült, hogy egy újonnan életbe lépett szabályváltozás miatt akkor sem indulhatna, ha akarna.

A RaceFans hasábjain nyilatkozva Toto Wolff csapatfőnök ismerte el, hogy hibázott a csapat: „Úgy gondolom, Esteban igen erős jelölt lett volna az ülésre, de sajnálatos módon nem felel meg a feltételeknek. Idén lépett életbe egy új szabály, ami elkerülte a figyelmünket. Nem gondoltuk volna, hogy egy olyan Formula–1-es versenyző nem felelhet meg, akinek korábbról vannak erős eredményei” – mondta. Az új szabály értelmében ugyanis olyan pilóta éles helyzetben nem ülhet Formula–1-es autóba, aki az elmúlt három évben nem versenyzett a bajnokságban; ez a kitétel egy legalább 300 kilométeres teszttel váltható ki.

Márpedig Gutiérrez 2016 végén, a Haasszal indult utoljára az F1-ben. Igaz, a Nemzetközi Sportkódex szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) alkalmazhat egyéni elbírálást, amennyiben az illető igazolhatóan naprakész, állandó képességgel rendelkezik együléses formulaautók irányítására vonatkozóan. A szabályzat a tesztek kapcsán is komoly kritériumokat fogalmaz meg: a bevetéstől számítva nem lehet 180 napnál régebbi, a minimális, 300 kilométeres távot pedig versenytempóban, maximum két nap alatt kell teljesíteni.

m181264.jpg

Ami Gutiérrez sorsát illeti, Wolff hozzátette, hogy tudják biztosítani neki a 300 kilométeres tesztet, de csak a Spanyol Nagydíj előtt, így a későbbiekben szükség esetén mindenképpen bevethető lesz. Stoffel Vandoorne esetében pedig ismeretes, hogy a szezonzáró Formula–E-dömping miatt nem érhető el, merthogy kötelezettségei Berlinbe szólították.

„Ki kell elemeznünk, mit jelent ez számunkra. Kár, mert szép lenne bármikor adni egy esélyt Estebannak. Mindig is erős része, pillére volt a csapatnak. Nyilván remélem, hogy nem lesz szükség arra, hogy bármelyik tartalékversenyzőnkhöz kelljen nyúlnunk. Úgy tűnik, hogy egy másik megoldással is elő kell majd rukkolnunk” – zárta mondandóját.

Figyelmetlenségével egyébként a Mercedes másik két csapattal is kiszúrt, tudniillik, a McLarennel és a Racing Pointtal is megosztja tartalékosait a bajnokcsapat. Erre az akadályra épp a múlt hétvégén derült fény, miután a teszt (másodjára már egyértelműen) kimutatta, hogy Sergio Pérez koronavírus-fertőzött, emiatt a Racing Pointnak Németországból kellett Silverstone-ba rángatnia korábbi versenyzőjét, Nico Hülkenberget, akit egy eléggé összetett, bürokratikus eljárás eredményeként.

Érdekesség, hogy ebből a szempontból előrébb jár a Mercedes gyári Formula–E-csapata: épp a napokban nevezték meg tartalékosukként Daniel Juncadellát. Ha úgy alakul, az év eleji marrakeshi újoncteszten is részt vett, ex-DTM-es spanyolnak Vandoorne vagy Nyck de Vries helyét kellene átvennie.

Fotó: Mercedes Media Database, Daimler Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr416104342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása