F1: Kiderült, mi okozta a defektcunamit Silverstone-ban

Nem a törmelékeknek köszönhetjük az izgalmas befutót, derült ki a Pirelli első vizsgálataiból.

m237296.jpg

Az első 50 kör ugyan unalomba fulladt, az utolsó két körről sokáig emlékezetes marad a Brit Nagydíj, miután Lewis Hamilton három keréken nyerte meg azt (ráadásul, mint arra utólag fény derült, a világbajnoki címvédő defektes gumival is 230 kilométer/órával robogott keresztül a Hangar-egyenesen), de defektet kapott a hajrában a másik mercedeses, Valtteri Bottas és a mclarenes Carlos Sainz is, míg a verseny elején Danyiil Kvjat szenvedett óriási balesetet, miután eldurrant a jobb hátsó gumi.

A leintést követően azonnal közölte a Pirelli, hogy átfogó vizsgálatot indít a defektek ügyében, amikkel kísértetiesen a 2013-asra kezdett hasonlítani az idei verseny. Kedd este már fejleménnyel is tudott szolgálni az olasz-kínai gumigyártó: a kezdetleges vizsgálatok során kimutatták, hogy az abroncsok elhasználódása vezetett a defektekhez. Noha Max Verstappen utolsó körökben lecserélt gumiján 50 vágást találtak, miközben a futamgyőztes Hamilton arra gyanakodott, a Kimi Räikkönen Alfa Romeójáról levált szárnyelemek rongálták meg az abroncsokat, a Pirelli magyarázata is logikus.

2020britishgrandprixsundaygp2004_143933_ony8808.jpg

Kihasználva a Kvjat balesete miatt elrendelt biztonsági autós szakaszt, a legtöbb versenyző már a 13-14. körben megejtette boxkiállását, vagyis a kritikus fázisban már körülbelül 40 kör volt a gumikban, ami egyrészt a versenytáv háromnegyede, de az sem elhanyagolható szempont, hogy Silverstone-t mindig is a leggumigyilkosabb pályák közé sorolták. Mindemellett a bal első gumik kapják a legnagyobb terhelést a közel 6 kilométeres nyomvonalon, így érthető, miért azok durrantak el sorra a hajrában.

A Pirelli egyúttal azt is bejelentette, hogy minden aggodalom ellenére nem változtat a gumikiosztáson a második silverstone-i hétvégére, vagyis az előző hétvégéhez képest eggyel puhább gumipalettát (C2, C3, C4) bocsátanak a csapatok rendelkezésére a 70. Évforduló Nagydíjon. Elővigyázatosságból újragondolják a prognosztizált élettartamot, illetve megnövelik az ajánlott minimum guminyomást, ezzel is valamelyest tehermentesítve a konstrukciót.

Fotó: LAT Images / Mercedes Media Database, McLaren Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2516104538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása