Így fest a Formula–1-es Brit Nagydíj rajtrácsa!

Zsinórban harmadjára indulhat az élről Lewis Hamilton, de ennek ellenére akadnak meglepetések a legjobb tíz között. Mutatjuk a silverstone-i rajtsorrendet!

m237036.jpg

Magyar idő szerint 15:10-kor kezdetét veszi a 2020-as Formula–1-es szezon negyedik versenye, a Brit Nagydíj. Az időmérő edzésen tarolt a Mercedes, s házon belül is nagy fölénnyel szerezte meg a pole-t Lewis Hamilton, aki pályafutása során 91. alkalommal, Silverstone-ban pedig hetedjére várhatja az élről a piros lámpák kialvását. A hatszoros világbajnok mellől tehát Valtteri Bottas, míg a harmadik rajtrkockából a Red Bull-os Max Verstappen vághat neki az 52 körös megmérettetésnek.

Annak ellenére, hogy az első három helyen többnyire a papírforma érvényesült, Charles Leclerc és a McLarenek megtáltosodása kisebb meglepetésnek tekinthető: a monacói a negyedik, Lando Norris az ötödik, Carlos Sainz Jr. pedig a hetedik helyről indulhat. Eközben a Racing Point-os Lance Stroll a vártnál gyengébb szerepelt a kvalifikáción, így a hatodik rajtkockát foglalhatja el a kanadai, míg ideiglenes csapattársa, a koronavírusos Sergio Pérezt helyettesítő Nico Hülkenberg a Q2-ben kiesett, a 13. lett.

Ugyancsak meglepő, hogy Sebastian Vettel csak a 10. helyről rajtolhat, míg Alexander Albon esetében egymás után második alkalommal fordult elő, hogy nem jutott el a Q3-ig. A thai-brit versenyző – aki alatt egyre inkább inog a Red Bull-ülés – mindössze tizenkettediknek kvalifikált. A mezőny második felében két rajtbüntetés kavarta meg a sorrendet: Danyiil Kvjat váltócsere, George Russell a sárga zászló figyelmen kívül hagyása miatt kapott öthelyes rajtbüntetést, így az Alpha Tauri és a Williams versenyzője zárja majd a sort a silverstone-i rajtrácson.

A versenyt az M4 Sport élőben közvetíti.

FRISSÍTÉS: Nico Hülkenberg csak a boxutcából várhatja a rajtot. Nem sokkal később a Racing Point közölte, hogy az RP20-as meghibásodása miatt onnan sem vág neki a versenynek a német, így a 13. rajtkocka üresen marad.

Íme, a Brit Nagydíj végleges rajtsorrendje:

f1-2020-brit-gp-rajtracs.png

Fotó: LAT Images / Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6616100486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása