Két biztonsági autós fázis, óriási balesetek és egy fejetlen finis tarkította a Formula–3-asok főversenyét, amin új-zélandi győzelem született egy nagyon jól sikerült első körrel.
Logan Sargeant pályafutása során először indulhatott az élről a Formula–3-ban, ám pozícióját nem tudta sokáig őrizni a Prema amerikaija, fantasztikus első körének köszönhetően ugyanis Liam Lawson állt az élre. Az új-zélandi Hitech-pilóta a Stowe-kanyarban autózta körbe Sargeantot, aki mellett rövidesen elment a listavezető Oscar Piastri is, Frederik Vestivel kiegészülve már három premás üldözte őt – utóbbinak volt némi csörtéje Max Fewtrell-lel, aminek eredményeként a brit lesodródott a rajt után az első DRS-zóna előtt, ezzel a mezőny végére esett vissza.
Mielőtt érdemi csata bontakozott volna ki Lawson és Piastri között, mindössze néhány kör után jött a biztonsági autó, Jack Doohan és Bent Viscaal egymásba akadva csúsztak falnak a Copse kijáratánál. Mint az a visszajátszásból kiderült, az MP Motorsport hollandja Ben Barnicoattal – aki Enaam Ahmedet váltotta azonnali hatállyal, miután a versenyző és támogatói szakítottak a Carlinnal – csatázott, ám túlságosan megpróbálta kiterelni a pályáról, emiatt összeakadtak. Viscaal így elveszítette az uralmát az autója felett, Doohan pedig rosszkor volt rossz helyen a HWA-val, ugyanis pont az ő útjába sodródott – az ötszörös MotoGP-világbajnok Mick Doohan fiának esélye sem volt elkerülni az ütközést.
The crash between Doohan and Viscaal from multiple perspectives�#F3 #Formula3 #SilverstoneGP pic.twitter.com/8NeYhr6Mcd
— F1 Live (@F1Live2) August 1, 2020
Több kör biztonsági autós körözgetés után újra érvénybe léptek a zöld zászlók, de nem volt sokáig zavartalan a körözés. Csupán két kör volt hátra, amikor Olli Caldwell, Max Fewtrell és Lukas Dunner összehoztak egy óriási karambolt, ami miatt már a verseny végéig pályán maradt a Safety Car. Caldwell a másik tridentessel, Lirim Zendellivel viaskodott, de külső ívre került az utolsó kanyarnál, és ezt próbálta meg kihasználni Fewtrell, de ehelyett megforgatta honfitársát, akinek így nekirongyolt az MP-s Dunner. Mindhárman megúszták karcolás nélkül a találkozót, az autók közül pedig egyértelműen Caldwellé sérült a legjobban, a Trident-Dallara hátuljára ugyanis kis túlzással egy az egyben megsemmisült.
|@ollicaldwell64 lost the back end of his #F3 car in a crash with @lukasdunner which could have been a lot worse. Both are out of their cars.pic.twitter.com/a1kTYtBtUu
— RaceFans (@racefansdotnet) August 1, 2020
Úgy tűnt, hogy az utolsó kanyarok kiparancsolják a biztonsági autót a mezőny elől, ám Bernd Mayländer nem kapcsolta le a lámpákat a Mercedes AMG tetején, és így vette a boxutca felé az irányt, ami óriási kavarodást eredményezett. Lawson épphogy időben reagált, így viszont megszerezte idei második győzelmét – a Red Bull-junior a második versenyző idén, aki duplázni tudott, így már harmadik az összetettben. (Hasonló már fordult elő korábban Silverstone-ban: az 1998-as Brit Nagydíjat Michael Schumacher szintén a boxutcában nyert, csak az akkor kétszeres világbajnok német épp egy stop&go-büntetést töltött le az utolsó kör végén.)
Piastri zsinórban harmadjára lett második, a pontversenyben így is tovább növelte az előnyét, ami így már 25 pontos a harmadikként célba érő Sargeanttal szemben. Jake Hughes (HWA), Vesti, Alex Peroni (Campos Racing), Sebastian Fernandez (ART Grand Prix), a leggyorsabb körért járó két pontot bezsebelő Clement Novalak (Carlin) és David Beckmann (Trident) követték a dobogósokat, a fordított rajtrácsos pole-t pedig Alexander Smolyar szerezte meg 10. helyével, így az ART Grand Prix orosz versenyző vághat neki az élről a magyar idő szerint vasárnap reggel 9:45-kor rajtoló sprintversenynek, míg csapattársa, az eddig remekelő Théo Pourchaire nem tudott érdemben csiszolni rossz időmérős eredményén, 12.-ként intették le.
A főverseny végeredménye:
� Race Classification �
— Formula 3 (@FIAFormula3) August 1, 2020
Here's how we finished after 20 laps �#BritishGP �� #F3 pic.twitter.com/kQ4CTSyND0
Fotó: Formula Motorsport Ltd.
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.