Leigazolták a Red Bull tartalékosát a Formula–E-be

A Red Bull volt növendékét váltja a Dragonnál Sérgio Sette Câmara a Formula–E berlini versenyein.

1-fer52489.jpg

Lassan már nyomon követhetetlen mennyiségű mozgolódás jellemzi a Formula–E pilótapiacát az elmúlt hetekben. Legutóbb a Dragon jelentette be, hogy Brendon Hartley távozik a csapattól, az új-zélandi helyére pedig a Red Bull és az Alpha Tauri Formula–1-es csapatának teszt- és tartalékversenyzője, Sérgio Sette Câmara érkezik, a brazil emiatt nem is tudja elkísérni a Milton Keynes-i gárdát a második silverstone-i hétvégére, amit 70. Évforduló Nagydíjnak kereszteltek el, miközben mindkét osztrák és a magyar hétvégén is jelen volt.

„Köztem és a csapat között jól működött a kémia a marrakeshi újoncteszten. Teljesítettük a tervezett programot, jól is mentünk, másodikként zártuk a napot. Így örömmel osztom meg a hírt, hogy újra velük fogok dolgozni, ezúttal versenyhelyzetben, ami még különlegesebbé teszi az egészet. Jay Penskének [csapatfőnök – szerk.] és a Dragon Racing minden tagjának szeretnék köszönetet mondani a lehetőségért” – fogalmazott a Formula–2-ben több győzelemig jutó versenyző, akitől a csapatfőnök pontszerzésre számít.

A Dragon Sette Câmara érkezésén túl azt is bejelentette, hogy a BMW korábbi DTM-pilótája, Joel Eriksson lesz a tartalékversenyző Berlinben, ahol a koronavírus-járvány által félbeszakított 2019/2020-as szezon utolsó hat versenyét rendezik. Az ex-Red Bull-os kötődésű, jelenleg a Toyota LMP1-es csapatát erősítő Hartley így a folytatásban az endurance-versenyzésre tud fókuszálni, ugyanis az utolsó berlini verseny épp ütközött volna a spái hatórás nyitónapjával.

A napokban pedig a Virgin Racing megerősítette, amit eddig is sejthettünk: a következő szezonra a Jaguarhoz távozó Sam Birdöt a Super Formula-bajnok Nick Cassidy váltja.

Fotó: FIA Formula E Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4016042364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása