Úgy tűnik, megoldódnak a McLaren pénzügyi problémái – legalábbis átmenetileg –, 150 millió fontos kölcsönt szerzett a wokingi együttes.
A koronavírus-járvány berobbanásával, valamint a Formula–1-es versenyek elmaradásával komoly anyagi nehézséggel kellett szembenéznie a McLarennek – mind F1-es csapatként, mind a sportkocsigyártóként. Más megoldás hiányában 1200 fővel csökkentették a dolgozói létszámot (közülük 70-en voltak az F1-es csapat alkalmazásában), továbbá elkerülhetetlen volt a történelmi F1-es gyűjtemény, valamint a wokingi centrum elzálogosítása.
Jogi úton is próbáltak megoldást találni arra, hogy újabb hiteleket vegyenek fel, hétfőn viszont jó hír érkezett az ügyben: a McLaren Group 150 millió font (58,3 milliárd Ft) kölcsönt kapott a Bahreini Nemzeti Banktól, amely 44%-os tulajdonrésszel rendelkezik a csoportban – írja a The Race. Egy közleményben meg is erősítették, hogy már a végső dokumentációt is szignózták ennek érdekében.
S mint arról korábban beszámoltunk, a következő évtől bemutatkozik a Formula–1-ben a költségplafon, ráadásul a tervezettnél alacsonyabb, 145 millió dolláros (46 milliárd Ft) összegkerettel, holott korábban 175 milliós limittel számoltak.
Fotó: McLaren F1 Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal