Hosszas várakozás és megannyi forduló törlése után már az átdolgozott MotoGP-versenynaptár is testet öltött. Egyelőre csak európai versenyeket tartalmaz, a kontinensen túli viadalokról később döntenek.
Korábban már pedzegették, csütörtökön viszont hivatalosan is megerősítést nyert, hogy július 19-én, a spanyolországi Jerezben elrajtol a MotoGP 2020-as szezonja – írja a motogp.com. Az új, átdolgozott versenynaptár egyelőre 13 európai nagydíjból áll, míg a tengerentúli versenyek – Amerika, Argentína, Thaiföld és Malajzia – sorsáról júliusban várható döntés, a koronavírus-járvány alakulásának függvényében.
Mindenesetre ennek a 13 versenynek összesen nyolc helyszín ad otthont, Jerez mellett ugyanis a Red Bull Ringen, Misanóban, Aragóniában és Valenciában is két futamot rendeznek. A közlemény megemlíti, hogy 17-nél több verseny semmi esetre sem lesz – beleértve a katari, a MotoGP számára törölt nyitóhétvégét –, a szezonnak pedig december 13-ig véget kell érnie.
Szintén nyilvánvaló a korábbi megerősítések nyomán, hogy Németországba, Hollandiába, Finnországba, Nagy-Britanniába, Ausztráliába, Japán, valamint az olaszországi helyszínek közül Mugellóba sem látogat el idén a bajnokság. A Moto2 és a Moto3 esetén pedig folytatásról beszélhetünk, mivel a két alsóbb kategória az előszezoni tesztek miatt eleve Katarban tartózkodott, ezért azok versenyeit nem kaszálták el.
A MotoGP-é mellett a MotoE versenynaptárát is megerősítették, a két jerezi és az egyik misanói hétvégén egy-egy, a második misanói és a franciaországi hétvégén pedig két-két futamot bonyolítanak le.
null
null
A MotoGP módosított 2020-as versenynaptára:
- július 19.: Spanyol Nagydíj (Jerez, Spanyolország)
- július 26.: Andalúz Nagydíj (Jerez, Spanyolország)
- augusztus 9.: Cseh Nagydíj (Brno, Csehország)
- augusztus 16.: Osztrák Nagydíj (Spielberg, Ausztria)
- augusztus 23.: Stájer Nagydíj (Spielberg, Ausztria)
- szeptember 13.: San Marinó-i Nagydíj (Misano, Olaszország)
- szeptember 20.: Emilia-Romagna-i Nagydíj (Misano, Olaszország)
- szeptember 27.: Katalán Nagydíj (Barcelona, Spanyolország)
- október 11.: Francia Nagydíj (Le Mans, Franciaország)
- október 18.: Aragóniai Nagydíj (Aragón, Spanyolország)
- október 25.: Terueli Nagydíj (Aragón, Spanyolország)
- november 8.: Európai Nagydíj (Valencia, Spanyolország)
- november 15.: Valenciai Nagydíj (Valencia, Spanyolország)
Fotó: Gold & Goose / Red Bull Content Pool
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.