Minden eddiginél egyértelműbbnek tűnik, mire számíthatunk a 2020-as Formula–1-es szezonban: 19 verseny várható, visszatérhet a Német Nagydíj, három futamot pedig törölnek.
Egy ideje már tudni lehetett, hogy várhatóan július első két hétvégéjén, két Osztrák Nagydíjjal rajtol majd a koronavírus-járvány miatt kényszerpihenőre küldött idei F1-es szezon. A minap az Autosport, valamint a Motorsport.com birtokába jutott a lehetséges F2-F3-as naptár, a szakportál azóta a királykategória tervezett menetrendjét is megkaparintotta.
A kiszivárgott versenynaptár – az eddigi elképzeléseket felülmúlva – 19 versenyt tartalmaz, az viszont például még kérdéses, hogy a Red Bull Ring után hová kell mennie a mezőnynek. Sokáig úgy tűnt, hogy Silverstone is két futamot tarthat, ám a brit pálya összetűzésbe került a Liberty Mediával, így elképzelhető, hogy rögtön két nagydíjjal tér vissza a Német Nagydíj, ami eredetileg nem is szerepelt a 2020-as naptárban. A Hockenheimring visszatérését már a német Bild is kész tényként kezeli.
Ausztráliát, Monacót és Franciaországot már korábban ejtették az idei programból, a törölt helyszínek listája pedig tovább bővülhet Kanadával, Szingapúrral és Hollandiával. Zandvoort mintegy 35 évnyi kihagyás után tért volna vissza a Formula–1-be, viszont az ottani promóterek már korábban jelezték, hogy inkább a halasztást választanák a zártkapus esemény helyett. A két utcai verseny valószínűleg logisztikai okok miatt esett ki, de a szingapúri verseny törlése mellett szól az is, hogy Ázsiát a járvány által legérintettebb területek között tartják számon.
Ahogyan az eddigi sejthető volt, Abu-Dzabiban érne véget az idény, méghozzá egy négyfutamos derbi lezárultával, míg a Magyar Nagydíj időpontját – a korábbi értesüléseknek ellentmondva – augusztus 9-ére tűzték ki. A Motorsport.com cikke ugyanakkor nem tér ki arra, hogy a verseny rendezésére befolyással van-e, hogy Magyarországon augusztus 15-ig érvényes a tömegrendezvényekre vonatkozó tilalom.
Hasonló helyzet áll fenn a Belga Nagydíj esetében, Belgiumban ugyanis erre szeptember 1-e előtt nincs lehetőség. Említés szintjén, alternatív időpontként felmerült, hogy szeptember 13-án rendeznék a spái versenyét, de ez csak akkor tűnne járható útnak, ha egy héttel később, 20-án nem Azerbajdzsánban lenne jelenése a mezőnynek.
Így fest a kiszivárogtatott 2020-as F1-es naptártervezet:
- július 5.: Osztrák Nagydíj I.
- július 12.: Osztrák Nagydíj II.
- július 26.: Brit Nagydíj I. vagy Német Nagydíj I.
- augusztus 2.: Brit Nagydíj II. vagy Német Nagydíj II.
- augusztus 9.: Magyar Nagydíj
- augusztus 23.: Spanyol Nagydíj
- augusztus 30.: Belga Nagydíj
- szeptember 6.: Olasz Nagydíj
- szeptember 20.: Azerbajdzsáni Nagydíj
- szeptember 27.: Orosz Nagydíj
- október 4.: Kínai Nagydíj
- október 11.: Japán Nagydíj
- október 25.: Amerikai Nagydíj
- november 1.: Mexikói Nagydíj
- november 8.: Brazil Nagydíj
- november 22.: Vietnámi Nagydíj
- november 29.: Bahreini Nagydíj I.
- december 6.: Bahreini Nagydíj II.
- december 13.: Abu-dzabi Nagydíj
Fotó: Pirelli F1 Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.