A brit kormány legújabb döntése húzhatja keresztül a Formula–1-es nagydíjjal kapcsolatos számításokat.
Több hónapnyi szünet után, zárt kapuk mögött, a megfelelő biztonsági és egészségügyi intézkedések és folyamatos koronavírus-tesztelés mellett rajtolhat el a Formula–1 2020-as szezonja júliusban. Egyelőre pontos információkat nem osztottak meg arról, hogyan képzelik az első versenyeket, ami biztos, hogy Ausztriában kezd a mezőny – egy vagy két versennyel –, Silverstone és a Hungaroring pedig nézők nélkül várja a bajnokságot.
Talán nem véletlen, hogy ekkora hallgatás övezi az F1 terveit, ugyanis már az eddig felvázolt elképzelések is borulni látszanak. Vasárnap este ugyanis Boris Johnson, az Egyesült Királyság miniszterelnöke megerősítette, hamarosan 14 napos karanténra kötelezhetik azokat, akik belépnek az országba. A koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatos rendelkezés részleteit nem tették közzé, de miután elég feszített tempóra kapcsolna az újraindulás után a Formula–1, logisztikai szempontból komoly fennakadást okozhat.
Ráadásul az eredetileg július 17-19-i hétvégén esedékes Brit Nagydíjon az F1 mellett a két utánpótlás-sorozat, a Formula–2 és a Formula–3, valamint a Porsche-szuperkupa is szerepelne. (Utóbbi szériák esetében szintén hallgatnak a módosított naptárról, a RaceFans azonban megtudta, hogy az F2 és az F3 – az F1 mintájára – a Red Bull Ringen kezdené a szezont.)
A Motorsport.com megkeresésére reagálva a Formula–1 szóvivője elmondta, hogy „várjuk a részleteket, és már egyeztetéseket folytatunk a kormánnyal a terveinkkel kapcsolatosan, hogy biztonságos körülmények mellett újra versenyezhessünk”. Bizonyos kivételekre az eddigiek során is kitértek a vírus miatt hozott kormányzati döntések, de nem tudni, hogy például az F1-gyel hajlandóak lennének-e bármiféle kivételt tenni.
Az mindenesetre már eldőlt, hogy június 1-éig még nézők nélkül sem rendezhetnek profi sporteseményt a szigetországban – írja a Sky Sports.
Fotó: Alfa Romeo Racing Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.