A tervek szerint a Formula–1-es paddockba belépőkön 48 óránként végeznének koronavírus-tesztet, közölte Ross Brawn sportigazgató.
A koronavírus-járvány miatt tíz versenyt kellett halasztani vagy törölni, jelen állás szerint július elején, az Osztrák Nagydíjjal veheti kezdetét a 2020-as Formula–1-es szezont. Valószínű, hogy az első hónapokban hermetikusan elzárva, nézők – és akár a sajtó képviselői – nélkül tartják meg a futamokat.
Habár enyhülni látszik a járvány – és vele együtt a különféle korlátozások is –, eltűnésről még nem beszélhetünk. Ennek megfelelően az F1-ben is igyekeznek a lehető legbiztonságosabban lebonyolítani a nagydíjakat, állandó tesztelés mellett, egy kidolgozott rendszer szerint – árulta el Ross Brawn, az F1 sportigazgatója a Sky Sportsnak.
„Az FIA remek munkát végzett, egy olyan struktúrát alakított ki, amilyenre szükségünk van. Mindenkit tesztelni fognak, így tisztában leszünk azok egészségi állapotával, aki belép a paddockba” – nyilatkozott elismerően a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) munkájáról, gondolatait a RaceFans idézi.
„Ezeket a teszteket kétnaponta meg fogjuk ismételni az erre felhatalmazott hatóság közreműködésével. Természetesen az összes európai versenyen ugyanazt a létesítményt fogjuk használni a vizsgálatokhoz. Garantáljuk, hogy bárki, aki ebben a közegben mozog, rendszeresen tesztelve lesz” – mélyedt bele a részletekbe.
Fotó: Alfa Romeo Racing Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.