F1: Két tartalékversenyzőt is bejelentett a Haas

Ha egyszer elindul a 2020-as szezon, adott esetben ők helyettesíthetik Romain Grosjeant és/vagy Kevin Magnussent.

fit_del_headshots-269.jpg

Habár még nem tudni, mikor rajtol el a Formula–1-es idény, a csütörtök délutáni órákban a Haas bejelentette, hogy 2020-ban a kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi unokája, Pietro Fittipaldi, valamint a Formula–2-ben versenyző, a Charouz Racing Systemhez aláírt Louis Delétraz lesznek a csapat teszt- és tartalékversenyzői, illetve amíg el nem indul a motorsport-szezon, ők fogják képviselni a Haast az F1 hivatalos szimulátorbajnokságában is.

A brazil és a svájci 2018 végén csatlakoztak a gárdához, a 2019-es szezont pedig teszt-, valamint szimulátorpilótaként töltötték. Bejelentésüket eredetileg az Ausztrál Nagydíj hétvégéjére tervezték, de a koronavírus-helyzet és annak következményei alapjaiban írták át az eredeti forgatókönyvet minden szempontból.

Miután az utolsó utáni pillanatban veszítette el ülését a Super Formulában, Fittipaldi versenyprogram nélkül maradt 2020-ra, a Team B-Max with Motoparktól való távozását egymással ellentétes szponzori érdekekkel magyarázták. Helyét honfitársa, Sérgio Sette Câmara vette át, akit nemrégiben vett újra szárnyai alá hivatalos tartalékosként a Red Bull.

Fotó: Haas F1 Team Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3015564060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása