Szakított a McLarennel és visszatért a Red Bullhoz Sérgio Sette Câmara, a brazil mindkét energiaitalos csapatnál teszt- és tartalékversenyző lesz.
Az elmúlt évben a McLaren teszt- és fejlesztőversenyzője volt Sérgio Sette Câmara, de miután – politikai nyomásra – a Petrobras brazil állami olajvállalat kénytelen volt felbontani szerződését, a hétvégén maga a versenyző bejelentette, hogy távozik a csapattól.
Hétfőn pedig jött az újabb bejelentés: a Red Bull megerősítette, hogy újból alkalmazza Sette Câmarát, mint a Red Bull és az Alpha Tauri teszt- és tartalékpilótája, mely szerepen Sébastien Buemivel, a Nissan Formula–E-csapatának állandó versenyzőjével fog osztozni az anyacsapatnál.
„Rendkívül örülök annak, hogy hivatalos teszt- és tartalékversenyzőként a Red Bull családjához csatlakozhatok a 2020-as Formula–1-es szezonra és Sébastien mellé” – mondta Sette Câmara. – „Ötéves korom óta nézem az F1-et, ezért alázatot vált ki belőlem a lehetőség, hogy a Red Bull-lal és az Alpha Taurival dolgozhatok.”
Sette Câmarát már láthattuk Red Bull-os színekben, korábban ugyanis az energiaitalosok versenyzőakadémiáját erősítette, de a 2017-es szezon előtt szélnek eresztették, a második Formula–3-as Európa-bajnoki szezon során elért összetett-11. helyet nem találták elég meggyőzőnek a brazil pilóta részéről.

A 21 éves versenyző ezt követően a Formula–2-be igazolt, ahol egymás után három szezont húzott le. Tavaly épphogy lemaradt a dobogóról a bajnokságban, ennek ellenére összegyűlt a Formula–1-es szuperlicenszhez szükséges 40 pontja. Ennek ellenére korántsem tűnt úgy, hogy az F1 körforgásában, vagy legalábbis annak közelében marad, hiszen a Dragon csapatánál már tesztelői és tartalékosi állást vállalt az FE-ben, emellett a Carlin IndyCar-ülésével hozták már szóba több alkalommal – a brazil mindkét csapattal tesztelt már.
Sette Câmara egyelőre nem erősítette meg 2020-as versenyprogramját, de az már biztos, hogy a hétvégi Ausztrál Nagydíjon jelen lesz a csapattal.
Nem a brazilé az első eset, amikor egy korábban kirúgott versenyzőjét alkalmazta a Red Bull, gondoljunk csak Alexander Albon, Danyiil Kvjat vagy Brendon Hartley esetére.
Fotó: Joe Portlock / LAT Images (FIA Formula 2 Media), Getty Images / Red Bull Content Pool
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal