MotoGP: Jerez is halasztva, valószínűleg június előtt nem lesz kezdés

Újabb bejelentést tett a FIM és a Dorna: ahogyan arra számítani lehetett, a Jerezi Nagydíj sem úszta meg a koronavírust, további fordulók is a sorsára juthatnak.

ap-1z8gz43hn2511_news.jpg

A koronavírus-járvány immár Európában összpontosul, s miután a legtöbb bajnokság jellemzően az év első felében kezdi meg turnéját a kontinensen belül, sorra jelentik be az elhalasztott – vagy adott esetben törölt – versenyeket.

Miután a Katari Nagydíjat törölték, a Thaiföldi, az Amerikai és az Argentin Nagydíjat pedig elhalasztották, a Dorna Sports és a Nemzetközi Motoros Szövetség (FIM) bejelentették, hogy a Jerezi Nagydíjat sem tartják meg az eredeti időpontjában. A tervek szerint május 3-án versenyzett volna a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnye Spanyolországban, új időpontot azonban már nem tűztek ki, várnak vele addig, amíg tisztul a helyzet.

Várhatóan hasonló sorsra juthat a Le Mans-i Francia Nagydíj, valamint a Mugellóban rendezendő Olasz Nagydíj is, így legjobb esetben is a június 7-i Katalán Nagydíj lehet a szezonnyitó a MotoGP-ben. A szervezőknek továbbra is szándékukban áll mind a 19 versenyt megrendezni, a helyzetet azonban bonyolítja, hogy egyre fogynak a pótidőpontok, lényegében az ősz folyamán kétszer is triplázni fog a bajnokság: egymást követik a japán, az ausztrál és a maláj, valamint az amerikai, az argentin és a valenciai hétvége – a szezonzárót már így is november 29-én tartják.

A Dorna és a FIM nem zárja ki annak eshetőségét sem, hogy még tovább tart majd a szezon, de a Motorsport.com értesülései szerint már a kétfutamos hétvégék és a zártajtós események rendezését is fontolóra vették. A promóter csütörtöki bejelentése értelmében a MotoE-világkupa utolsó előszezoni tesztje és idénynyitó verseny is elmarad.

Fotó: Gold & Goose / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5715561158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása