A koronavírus-járvány miatt újabb fordulókat halasztanak el a Formula–1-ben, derült ki a szervezők pénteki bejelentéséből. Legkorábban májusban indulhat a szezon, de valószínűbb a júniusi kezdés.
Mint arról már több ízben is beszámoltunk, törölték a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat, miután a McLaren egyik alkalmazottjánál pozitív koronavírus-tesztet mutattak ki, majd a csapat hivatalosan is visszalépett a részvételtől. Ezt követően – mint az várható volt – további versenyek is terítékre kerültek, a következő hivatalos bejelentésre péntek délutánig kellett várni: az F1 és az FIA közleményben tudatták, hogy a Bahreini Nagydíjat és a sportág történetének első Vietnámi Nagydíját is elhalasztották.
A szahíri versenyt egyébként is zárt kapuk mögött rendezték volna meg jövő héten a koronavírus miatt – s mivel még korábban közölték, hogy az április 17-19. közötti Kínai Nagydíjat is elnapolták, legkorábban csak májusban, a 35 év után visszatérő Holland Nagydíjjal kezdődhet a 2020-as szezon. Könnyen megeshet ráadásul az is, hogy az európai szakasz első versenyei, azaz a zandvoorti, a spanyol és a monacói fordulók is hasonló sorsra juthatnak. Ha így lesz, a június 7-i Bakui Nagydíj lehet a szezonnyitó.
Formula 1 on Twitter
Due to the continued global spread of COVID-19 and after ongoing discussions with the FIA, and race organisers a decision has been taken by all parties to postpone the Bahrain Grand Prix and the Vietnam Grand Prix due to take place on March 20-22 and April 3-5 respectively #F1
„A COVID-19 globális helyzete folyamatosan változó, ezért nagyon nehéz megjósolni az alakulását. Ezért most az a helyes, ha várunk, és utána hozzuk meg a megfelelő döntéseket” – kommentálta a hírt Chase Carey, a Formula–1 elnök-vezérigazgatója. – „Az FIA és a promóterek közösen azért hoztuk meg azt a döntést, hogy biztosítsuk a Formula–1-ben érintettek és a rajongók biztonságát. A Bahreini Nagydíj egy izgalmas verseny a naptárunkban, és már várjuk, hogy amilyen hamar csak lehet, visszatérhessünk oda. Ugyanez igaz Vietnám első futamára is, aminek keretében a világ egyik legizgalmasabb városába visszük majd el az F1-et.”
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt a következőket fűzte hozzá a fejleményekhez: „Számunkra az elsődleges az, hogy megvédjük az embereket. A Formula–1-gyel, a Bahreini Motoros Szövetséggel, a Vietnámi Motorsport Egyesülettel és a helyi promóterekkel úgy döntöttünk, hogy a rendelkezésünkre álló információra az egyetlen lehetséges döntés a Bahreini és a Vietnámi Nagydíj elhalasztása” – mondta.
„Továbbra is az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a kormányok információira és útmutatásaira fogunk hagyatkozni, ebben a kiszámíthatatlan időszakban is folytatjuk velük a közös munkát annak érdekében, hogy biztosítsuk a rajongók, a résztvevők és a teljes motorsport-társadalom biztonságát” – tette hozzá Todt.
Fotó: Alfa Romeo Racing
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.