F1: Hivatalosan bejelentették, áprilisban nem lesz Kínai Nagydíj!

Az FIA bejelentette, hogy a Formula–1 biztosan nem látogat el Kínába áprilisban. Egyelőre nem tudni, lesz-e új időpontja a versenynek.

shanghaisunday13-491102.jpg

Szerdán reggel a Braking News Motorsport is beszámolt a hírről, miszerint rövidesen közölhetik a döntést a sanghaji Formula–1-es verseny sorsa kapcsán. Nos, a hivatalos megerősítés nem váratott sokáig, a kora délutáni órákban ugyanis a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) közleményben tudatta, hogy április 17-19. között nem rendezik meg a Kínai Nagydíjat.

Ennek oka a koronavírus terjedése: a tüdőgyulladás-járvány fertőzöttjeinek száma már meghaladta a 45 ezret, s több mint 1100 ember halálát okozta már. Az FIA leszögezte, hogy az F1 vezetőségével egyetemben együttműködnek a csapatokkal, a promóterekkel, valamint az illetékes hatóságokkal a vírussal kapcsolatos fejlemények követése végett, a nagydíj halasztása mellett pedig az utazó személyzet, a bajnokságban résztvevők, valamint a rajongók biztonsága érdekében döntöttek.

Ez viszont még nem jelenti azt, hogy 22-ről 21 versenyesre rövidülne a rekordhosszúságú versenynaptár, mivel a szervezők még bíznak benne, hogy egy későbbi időpontban megrendezhetik a futamot, ha lecseng a járvány. Szó volt róla, hogy akár Kína adhat otthont a szezonzárónak, most azonban valószínűbbnek tűnik az a forgatókönyv, hogy az Abu-Dzabi Nagydíjat december 6-ára halasztják, Sanghajban pedig az év utolsó előtti nagydíjára kerülhet sor.

Fotó: Pirelli F1 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8215471020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása