F1: Újabb pilótával bővült a Williams kispadja

A két állandó versenyző mellett immár négy pilóta erősíti a Williams csapatát ilyen-olyan kiegészítő pozícióban.

1017795650-lat-20190927-_r3i5310.jpg

Hétfőn a közösségi oldalán jelentette be Jack Aitken, hogy négy év után távozik a Renault csapatától – ebből kettőt töltött annak hivatalos tesztpilótájaként –, a folytatás kapcsán további híreket azonban a mai napra ígért.

Nem is kellett sokáig várni a fejleményekre, a Williams ugyanis bejelentette, hogy 2020-ban a 24 éves Aitken lesz az alakulat hivatalos tartalékosa. A grove-i csapat alaposan betárazott az idei évre az utánpótlásból – már amennyire Aitken annak részeként tekinthető: a félig brit és félig koreai versenyző két és fél évvel idősebb a Williams első számú állandó pilótájánál, George Russellnél, de a mellé újoncként leigazolt Nicholas Latifinél is csupán három hónappal fiatalabb.

Jack Aitken

Oh, you guys been waiting? My bad. 2020 Williams Racing F1 Reserve D... river. To join a team that has run legends like Senna, Mansell, Hill, Prost, is hugely exciting to the kid in me.

Aitken mindenesetre már a negyedik versenyző a kispadon a W Series-bajnok Jamie Chadwick, az ex-Red Bull-os Dan Ticktum, valamint a magyar kötődéssel is rendelkező Roy Nissany után, akik fejlesztő-, junior- és tesztversenyzőként működnek közre a szebb napokat is látott Williams működésében. Aitken főként a szimulátorban fog dolgozni, és amellett, hogy minden versenyhelyszínre elkíséri új munkaadóját, az egyik F1-es első szabadedzésen pályára is léphet – érdemes megjegyezni, hogy az elméletileg alacsonyabb munkakörben lévő Nissany viszont három gyakorláson is lehetőséget kap majd.

„Megtisztelő, hogy a 2020-as szezonra tartalékversenyzőként csatlakozhatok a ROKiT Williams Racing csapatához. A Williams egy olyan csapat, amely komoly örökséggel és hosszú múlttal bír. Bízom benne, hogy szimulátor és tesztelési feladataim során közvetlenül járulok hozzá a csapat fejlődéséhez” – nyilatkozta a csapat sajtóközleményében Aitken.

1017930562-lat-20191129-ad_fr_3112.jpg

Aitken 2015-ben megnyerte a Formula Renault Európa-kupát, egy évvel később – immár renault-s színekben – az ötödik helyen zárta első GP3-as szezonját, míg 2017-ben már másodikként zárt, Russell mögött. 2018-ban mutatkozott be a Formula–2-ben, de első nekifutásra csak 11. lett a pontversenyben, tavaly pedig három futamgyőzelemmel és négy dobogós eredménnyel az egyéni összetett ötödik helyén végzett a Campos Racinggel.

A paddockban elterjedt pletykákra hivatkozva a Motorsport.com arról cikkezett, Aitken idén is az F2-ben folytathatja pályafutását a Camposszal – ez az információ azonban fenntartásokkal kezelendő, tekintve, hogy még nem érkezett hivatalos bejelentés annak kapcsán.

Fotó: Joe Portlock, Jerry Andre / LAT Images (FIA Formula 2 Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6615455028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása