Szívesen visszatérne a TCR-be Nagy Norbert

Sokak szemében drasztikus fordulatot vett Nagy Norbi pályafutása, ugyanis a túraautós éveket maga mögött hagyva a hegyi Európa-bajnokságban töltötte a 2019-es szezonját. Jövőre már bajnok lenne a hegyi pályákon a WTCR-dobogós pilóta, de nem zárkózik el a túraautós visszatéréstől sem.

img_5196.jpg

Az elmúlt években Nagy Norbertet főként a túraautózásban szokhattuk meg: nemzetközi pályafutását a túraautó Európa-kupában (ETCC) kezdte, amit 2016-ban a harmadik helyen fejezett be, tavaly pedig a túraautó-világkupában (WTCR) versenyzett a Zengő Motorsport színeiben, Szlovákiában dobogóra is vitte a zöld-fekete Cuprát.

2019-ben viszont más vizekre evezett a karrierje, a hegyi-Eb versenyein indult egy, a 8N Technology által csatasorba állított BMW M3-assal. Leszögezte ugyanakkor, hogy ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne térne vissza a túraautós szakágba.

„Régi vágyam volt, hogy a hegyi-Eb-n versenyezzek” – nyilatkozta a váltásról Nagy a Braking News Motorsportnak a TOP50 Magyar Autóversenyző gála gokartos előeseményén. – „Ugye mátrai gyerekként a mátrai hegyi verseny mindig is a szívügyem volt, ennek a csúcsa a mi régiónkban a hegyi-Eb.”

nagy_norbi_bmw_1.jpg

„Nagyon költséges lett mostanában a TCR, és nem is volt olyan lehetőség szerintem, amivel olyan eredményeket tudtam volna elérni, ami egy jó folytatás lett volna a WTCR után. Ezért úgy voltam vele, hogy inkább nem túraautózok, hanem elmegyek hegyi versenyezni, ami nekem egy nagy élmény volt. Ha lehetőség adódik újra egy olyan autóba ülni, amivel jól tudok menni, egy jó csapattal természetesen visszatérnék. Nem bántam meg azonban azt sem, hogy most a hegyi versenyzést választottam”

– ecsetelte tovább a döntés mögött húzódó okokat.

Öt alkalommal állt rajthoz idén a hegyi Európa-bajnokságban, de már az első versenyén a legjobbak között zárt, az ötödik helyen, majd a szlovákiai Dobsinában és a bajnokság utolsó állomásán, a horvátországi Buzetban is második lett. 2020-ra pedig azt tűzte ki célul, hogy bajnok legyen.

„Jövőre egy új szabályrendszer lesz, ami sokkal igazságosabb lesz, mint az idei. Ez azt eredményezi, hogy hasonló kaliberű autókkal fogok egy kategóriába kerülni, mint amilyen az enyém is. Ezeket én idén eléggé megvertem, így eléggé jó eséllyel indulok neki a jövő évnek” – mondta bizakodva a 25 esztendős pilóta. –

„Szeretnénk minél több versenyre elmenni, és sok pontot gyűjteni. Reális esélyünk van arra is, hogy akár megnyerjük a hegyi-Eb-nek ezt a kategóriáját. Nagyon jó lenne úgy befejezni az évet, hogy Európa-bajnok vagyok.”

nagy_norbi_1.jpg

Elmondása szerint Nagy Norbi élete továbbra is az autósportról szól: amikor nem a hegyi-Eb-n indult az idei évben, sportautóztatással foglalkozott a DriveX Sport keretein belül, illetve magánszemélyeknek tartott vezetéstechnikai tréningeket. Ami pedig a jövő évet illeti, nem csak a hegyi pályákon versenyezne, más sorozatban is vállalna beugrást.

„Annak ellenére, hogy jövőre borzasztóan sok versenyünk lesz a hegyi-Eb-n, ha azon kívül adódik más lehetőségem arra, hogy autóba üljek, akkor azt mindenképpen ki szeretném használni, hogy minél több versenykilométert gyűjtsek, és ne essek ki a túraautós, illetve a pályaautós körforgásból sem. Az ugyanis sajnos hozzátartozik a hegyi versenyzéshez, hogy kevés kilométert megyünk: naponta kétszer-háromszor megyünk fel egy 5-10 kilométeres szakaszon, ami a töredéke egy túraautós évnek” – magyarázta.

nagy_norbi_bmw_m3_e90_1.jpg

És hogy hol ugrana be szívesen? Bárhol. Nagy Norbi „mindenevő”.

„Szívesen kipróbálnám a ralikrosszt, de ott is már egészen őrült költségek vannak. Igazából mindent kipróbálnék, ami autósport. Nincs olyan, amire azt mondanám, hogy ezt biztosan nem vállalom”

– zárta gondolatait.

Nyitókép: Kováts Olivér / Braking News Motorsport; Fotók: Yellow Flag Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9715362290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása