Rali-Eb: Drámai finis után Turánék nyerték a Rally Hungary-t!

Megizzasztotta a mezőnyt a 2019-es ERC-idény utolsó napja Nyíregyházán: Turán Frigyes és Bagaméri László kettőse győzött a szezonzárón, az Európa-bajnok pedig Chris Ingram lett.

7136496f7dc19ff3d76720fa6136f3b9_1.jpg

Eredetileg még hét szakasz várt volna a rali Európa-bajnokság mezőnyére a szezon utolsó futamán, ám a szervezők napközben megerősítetté, hogy törlik az utolsó, 14. etapot. A 13. szakaszon azonban drámai fordulatok befolyásolták a Rally Hungary állását: a tavalyi Európa-bajnok Alekszej Lukjanuk ugyanis defektet kapott, ahogyan Chris Ingram is! Így Turán Frigyesék nyertek hazai közönségük előtt, Lukjanuk lett a második, míg a harmadik helyen az ír Callum Devine végzett a Hyundaijal.

„Már úton voltam a szervizparkba, amikor hívott a csapat, hogy nem harmadikok vagyunk, hanem elsők. El sem hittem! El kellett telnie egy kis időnek, hogy felfogjam, és megmondom őszintén, nagyon megérintett. Ez egyszerűen fantasztikus! Pedig megmondom őszintén, hogy először azt hittem, ez az utolsó gyorsasági nem hiányzik már egyáltalán, mert nagyon extrémek voltak a körülmények a leszálló köd miatt, de most már azt gondolom, nagyon is kellett! A verseny összességében fantasztikus volt, szeretem ezeket a pályákat, csak az eső rontotta kissé az összhangot – de a történtek után már minden szép! S hogy minek köszönhető a sikerünk: a Hankook abroncsoknak, hiszen azon kevesek közé tartoztunk, akik egyetlen defektet sem kaptak, pedig nehezek voltak a körülmények. Ilyen eredményben titokban sem reménykedtem – ez egyszerűen elképesztő!” – idézte fel a legemlékezetesebb pillanatokat Turán a rallyhungary.com oldalán.

65010c6d4c2bb09919d8fbfb9fff7a11.jpg

Noha Ingram visszaesett negyediknek a defekt miatt, 141 pontjával 9 pontos fórral nyerte meg az Európa-bajnokságot a másodikként leintett Lukjanuk előtt. 1967 óta először arattak brit bajnokot az ERC-ben, akkor Vic Elford ért fel a csúcsra.

„Pokolian kemény volt az idevezető út, de végül minden összejött. Köszönöm mindenkinek, aki segített, támogatott minket. Elképesztő mértékű támogatásban volt részünk, amiért nagyon hálásak vagyunk” – nyilatkozta Ingram a Rally Hungary leintése után. – „Nem voltam egyedül. Azok nélkül mindez azonban nem valósulhatott volna meg, akik támogattak. Ross [Whitlock, Ingram navigátora – szerk.] hihetetlen volt, ő a legmegbízhatóbb srác, akit ismerek, és talán a világon is! A Toksport csapata is remek munkát nyújtott, az autók tökéletes volt.”

Több magyar egység is a top10-ben végzett: Herczig Norberték szintén defektet kaptak – immár negyedszer a hétvége folyamán –, de behozták ötödiknek a MOL Racing Team Volkswagenjét, és így az összetettben is meglett az ötödik hely, 44 ponttal. Az Európa-bajnoki mezőnybe nem nevezett Velenczei Ádám, Zsiros Gábor a hatodik lett a Citroënnel, Lovász Pál és Kurti Tamás pedig a 10. helyen zártak a Skoda Fabia R5-tel, amivel Turánék és Ingramék is mentek.

A Rally Hungary végeredménye:

null

null

A szombati nap beszámolója:

Rali-Eb: Még magyar dobogót is hozhat a Rally Hungary

Élesedik az ERC bajnoki küzdelme magyarországi fináléján, a háromból már csak két esélyes maradt talpon. A nyíregyházai nézőközönséget azonban minden bizonnyal jobban izgatja, hogy ünnepelhet-e hazai dobogós eredményt, amire a jelenleg harmadik helyen álló Turán Frigyesnek van a legtöbb esélye.

Fotó: Thomas Fenetre / DPPI (FIA ERC Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8015300428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása