F1: Leclerc ígéri, legközelebb csöndben marad

Utólag belátta Charles Leclerc, hogy túlreagálta a Szingapúrban történteket a csapatrádión, és elmondása szerint ez is azt mutatja, hogy még sok mindent meg kell tanulnia a Forma-1-ről.

singaporesunday17-475602.jpg

A pole-ból vághatott neki a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjnak Charles Leclerc, ám – a belgiumi és az olaszországi versennyel ellentétben – ezúttal nem tudta megőrizni a vezetést: a boxkiállások során ugyanis elévágott a másik Ferrarival Sebastian Vettel, aki végül meg is nyerte a futamot.

Leclerc-t frusztrálta a kialakult helyzet, de Oroszországba megérkezve már úgy nyilatkozott, hogy feleslegesen balhézott a rádión – azt nyilatkozta, hogy megértette, hogy ez a stratégia összességében jobb eredményeket jelentett a csapat számára.

„Azt hiszem, hogy a reakcióm erősebb volt a kelleténél. Ez is azt mutatja, hogy még sokat kell tanulnom”

– mondta Leclerc a csütörtöki médianapon. – „Ezekben a helyzetekben semmi szükség ilyesmikre. Helyesen cselekedett a csapat, elvégre kettős győzelmet szereztünk, ami másik taktikával nem lett volna lehetséges. És ez az, ami most számít.”

„Határozottan sokat kell még tanulnom és javulnom, de remélem, hogy ilyen többet nem fog történni a jövőben. Az autóban mindig nehéz, mert magas az adrenalinszint: a győzelem gondolatával ébredek, a győzelem gondolatával fekszem, ami néha nagyon kemény tud lenni.

Több önuralmat kell tanúsítanom ezekben a helyzetekben, és hogy is mondjam szépen, be kell fognom”

– ostorozta magát a korábbi GP3-as és Forma-2-es bajnok.

190049_sin.jpg

Vettel azonban megvédte ifjú csapattársát: „Nem hiszem, hogy nagyon értelmezni kellene ezeket az üzeneteket. A rádió ugyanis folyamatosan nyitott, mialatt versenyzünk, és azt hiszem, hogy ha egy focistát vagy egy golfjátékost kérdeznének ugyanerről, meg lennének lepődve” – taglalta a négyszeres világbajnok.

„Semmi értelme minden egyes szösszenetre az okokat keresni, mivel ezeket akkor mondják az emberek, amikor helyzetben vannak. Szerintem teljesen normális volt, ami történt, mert nyilvánvalóan nyerni akart” – tette hozzá.

Leclerc újra felvenné a kesztyűt a Mercedesekkel

Oroszországban egyeduralkodónak számít a Mercedes, 2014 óta minden versenyt megnyert Szocsiban a brackley-i együttes. Leclerc azonban úgy véli, hogy a három egymás utáni vereség után ezúttal is sebezhető lehet a bajnokcsapat.

„Meg voltunk lepődve Szingapúrban attól, hogy milyen gyorsak vagyunk. Azt nem tudom, hogy itt is így lesz-e, vagy sem. Ha nem így alakultak volna a dolgok a szingapúri hétvégén, határozottan nem úgy érkeztünk volna meg ide, hogy azt gondoljuk, hogy mi vagyunk a favoritok”

– ment bele az esélylatolgatásba Leclerc.

„Mindig is nagyon gyors volt itt a Mercedes, minden évben nyertek, így nehéz lesz őket legyőzni. A Szingapúrban nyújtott teljesítmény láttán viszont egy kicsit magabiztosabbak vagyunk, de majd meglátjuk, hogy ismét meg tudjuk-e izzasztani őket” – zárta gondolatait.

Fotó: Pirelli F1 Media, Ferrari Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4615174328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása