F3: Szocsiban bemutatkozik David Schumacher

A Campos Racing színeiben ejti meg debütálását David Schumacher a Forma-3-as bajnokság oroszországi záróhétvégéjén.

kmb_1738.jpg

Alex Peroni rémisztő monzai balesetét követően helyettes után kellett néznie a Campos Racing Forma-3-as alakulatának, ugyanis az ausztrál idén már nem fog rajthoz állni. Kedden be is jelentette a spanyol csapat, hogy David Schumachert indítja a harmadik autóban, Sebastian Fernandez és Alessio Deledda csapattársaként az idény utolsó állomásán, Szocsiban.

A 17 éves Schumacher tavaly kilencedik lett a német F4-ben, a télen pedig a második helyen fejezte az arab Forma-4-es szériát.

A félig-meddig édesapja, az ex-Forma-1-es versenyző Ralf Schumacher irányítása alatt álló US Racinggel az újonnan létrejött Formula Regional European Championship-ben versenyez idén. Két versenyhétvégével a szezon vége előtt a harmadik helyen áll az összetettben, három győzelemnél tart, amiből kettőt az előző, barcelonai hétvégén szerzett.

„Nagyon örülök, hogy egy ennyire profi csapathoz csatlakozhatok, mint amilyen a Campos Racing. Ez lesz az első alkalom, amikor ilyen autót vezethetek, így realisztikusnak kell lennünk, és arra fókuszálnunk, hogy a lehető legtöbbet tanuljunk”

– nyilatkozta Schumacher.

Unokatestvére, Mick Schumacher egy kategóriával feljebb, a Forma-2-ben képviseli a Prema csapatát.

Fotó: Kacskovics Mihály Béla

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5415164142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása