WTCR: Micheliszt már az első körben kilökték, Muller újra győzött
WTCR 2019: Ningbo - 3. futam

Yvan Muller szinte tökéletes hétvégét zárt Kínában, így a harmadik futamon kieső Michelisz új kihívót kapott a személyében. Tassi Attila ismét pontszerző lett.

6b1b1badfdd5cb4888c8bf801cf386dc.jpg

Az előzetes eredmények alapján magyar sikerrel záruló második futam után a záróverseny is meglehetősen mozgalmasan zajlott a WTCR mezőnye számára Ningbóban: igaz, ennek elszenvedője ezúttal éppen Michelisz Norbert volt, aki már az első körben a korlátban kötött ki, miután meglökték. Eleinte úgy tűnt, hogy Michelisz és Andy Priaulx ismét egymásra találtak, de a visszajátszásból egyértelművé vált, hogy Frédéric Vervisch is kivette a részét a kalamajkából. Egy másik baleset következtében pedig a belga csapattársától, Niels Langeveldtől, valamint Daniel Haglöftől is búcsút vettünk; a biztonsági autó huzamosabb időre a mezőny elé került.

Az újraindítás után egy kör sem telt el versenykörülmények között, jött az újabb Safety Car-fázis: az utolsó kanyar kijáratán ugyanis Mehdi Bennani meglökte Tiago Monteirót, aminek következtében csúnyán a boxfalba csapódott a portugál a KCMG-Hondával – a marokkói volkswagenes megmozdulását egy áthajtásos büntetéssel „jutalmazták”. A 10. körben ismét meglengették a zöld zászlókat, a harmadik helyért pedig folytatódott az öldöklés Nick Catsburg és Aurélien Panis között, de végül mindketten rajtavesztettek. Catsburg ráadásul defektet is kapott, így számára befejeződött a verseny – a zavartalanul az élen haladó Muller-Ehrlacher kettős mögé Augusto Farfus, Gabriele Tarquini és Thed Björk zárkóztak fel.

483ef0d8c9f2b2fb71cc26e4df9f31a9.jpg

Érdekesség: Michelisz először vezeti az összetettet WTCC-/WTCR-pályafutása során.

Farfus és Tarquini rövidesen helyet cseréltek, de a címvédő olasz sem bírt a Lynk&Co francia különítményével: Yvan Muller üzemanyag-ellátási problémái ellenére megszerezte a második győzelmét is 2019-ben, Yann Ehrlacher és Tarquini mögötte futottak be. A kockás zászlóig ezúttal is csak a pontszerzők jutottak el, közülük ezúttal is kiemelendő Tassi Attila, aki 13. helyével újabb értékes pontokat gyűjtött, egy számára ismeretlen pályán – a dobogósok mögött így alakult a sorrend: Farfus, Björk, Panis, Vervisch, Néstor Girolami, Kevin Ceccon, Johan Kristoffersson, Priaulx, Tom Coronel, Tassi, Bennani, Shedden.

Michelisz kiesése ellenére megőrizte 16 pontos előnyét a tabella élén, ugyanis Esteban Guerrieri a harmadik versenyen sem ért célba – ezúttal törött bal első felfüggesztéssel állt félre –, így az argentin nullázott a bajnokság első ázsiai hétvégéjén, ugyanakkor a hétvégét két győzelemmel és egy harmadik hellyel záró Muller személyében új kihívót kapott a magyar hyundaios, 17 pont a különbség köztük. Október 26-27-én Japánban jön a folytatás.

Fotó: DPPI / FIA WTCR Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6915093724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása