A Williams semmi áron sem akarja elengedni a regnáló Forma-2-es bajnok, George Russell kezét – Claire Williams még a Mercedesnek sem engedné át az ifjú brit pilótát.
Figyelembe véve, hogy Valtteri Bottas helye a Mercedesnél ismételten bizonytalanná vált azt követően, hogy a finn valószínűleg egy dobogós eredménytől dobott el magától csapata hazai versenyén, könnyen megeshet, hogy jövőre új csapattársat kap Lewis Hamilton – azt viszont még nem tudni, hogy Esteban Ocon vagy a szintén Mercedes-nevelt George Russell lenne-e a befutó.
Oconra nyilvánvaló módon könnyebben le tudna csapni a Mercedes, mert a francia egy fél manoros és két Force Indiás szezon után az idei évre ülés nélkül maradt. Eközben Russellhez nagyon ragaszkodik a sereghajtó Williams – annyira, hogy még Brackley-be sem engedné el. Erről a grove-iak csapatfőnök-helyettese, Claire Williams nyilatkozott a Daily Mail hasábjain:
„Megmondtam Totónak, hogy George hároméves szerződést kötött velünk, abszolút jövőbeli terveink részét képezi, és nem megy sehova.”

Toto Wolff azonban a hockenheimringi hétvégén elmondta, hogy simán el tudná képzelni akármelyik versenyzőt az egyik gyári Mercedes volánjánál:
„Elégedettek vagyunk Esteban és George fejlődésével. Ők most a legidősebb fiatal versenyzőink, a célunk pedig az, hogy felkészítsük őket arra, hogy egy nap a Mercedesnél versenyezhessenek.”
Russell – aki a Forma-1-es Német Nagydíjon a két Alfa Romeo büntetését követően csak egy hajszállal maradt le a pontszerzésről csapattársával, Robert Kubicával szemben, annak ellenére, hogy a brit összességében sokkal jobban teljesített a szezon első felében – egyértelművé tette, mik a céljai a jövőre nézve. A PA-nak adott interjújában elmondta, hogy ő már most készen állna arra, hogy bepattanjon valamelyik Ezüst Nyílba:
„Ha Toto holnap felhívna engem azzal, hogy készen állok-e arra, hogy a Mercedest vezessem, a válaszom az lenne, hogy teljes mértékben. Ugyanakkor nem arra fogok támaszkodni, hogy Valtterinek rossz futamai legyenek, magam akarok eljutni odáig. Ha nem leszek elég jó ehhez, feltartom a kezeimet, és azt mondom, hogy akkor nem végeztem el a dolgomat. Magam irányítom a dolgaimat, pillanatnyilag pedig 100 százalékig el vagyok kötelezve a Williams iránt. De ha a Mercedes hívna, készen állnék.”
Fotó: ROKiT Williams Racing / Twitter, Hockenheim-Ring GmbH
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal