TCR EU: Ismét elgurult Borković gyógyszere…

2019-2019_red_bull_ring_race_2---2019_tcr_eur_red_bull_ring_r2_62_dusan_borkovic_27_1.jpg

Szűk tíz hónapon belül másodjára veszítette el a fejét Dušan Borković. A kizárást – akárcsak a tavalyi monzai esetben – ezúttal sem úszta meg a Target Competition szerb pilótája, aki ellen újra eljárást indítottak.

Kétségkívül észbontóra sikeredett a TCR Európa-kupa második versenye a Red Bull Ringen, a csetepatéból pedig többek között Dušan Borković sem maradt ki: az utolsó körben pontszerző helyről forgatta ki a szerbet márkatársa, az M Racinget erősítő Nelson Panciatici, így a pálya szélén ért számára véget a hétvége.

A 34 éves pilóta a kiesését és a leintést követően nem bírta megfékezni az indulatait, csakhogy kis híján a francia csapat- és honfitársát, Natan Bihelt verte meg a paddockban. Valósággal majdnem feltépte a #25-ös Hyundai vezető oldali ajtaját, hogy kirángassa a volán mögül Bihelt, és eközben egy hölgyet a motorháztetőnek lökött.

Borković már nem először keveredett verekedésbe a bajnokságban: a tavalyi monzai verseny után a bajnoki rivális Mikel Azcona egyik hozzátartozójával keveredett összetűzésbe, amiért utólag mindkét versenyről diszkvalifikálták. Ezúttal csak a vasárnapi futamról zárták ki a szerbet, akinek viszont így már két ügye is az ASN és az FIA előtt van egy év leforgása alatt – az eddigi jelek ugyanis arra utalnak, hogy még a korábbi incidensét sem zárták le.

Az erről szóló dokumentum arra is kitér, hogy Borković még azelőtt elhagyta a pályát, hogy felelősségre vonták és meghallgatták volna.

2019-2019_red_bull_ring_friday---2019_tcr_eur_red_bull_ring_fp1_62_dusan_borkovic_1.jpg

„Nem akarok többet mondani erről az egészről. Nem lenne szabad elfogadhatónak lennie az efféle amatőr viselkedésnek a pályán. De sajnos ez másképpen van a valóságban, a versenyzőknek pedig minden meg van engedve. Meg kell, hogy lássam a csapatommal, hogy mi legyen a következő lépés”

– idézi a médiacsapata által kiküldött sajtóközlemény Borković gondolatait a vasárnapi verseny történéseivel kapcsolatosan, amik bármennyi igazságot is tartalmaznak a mezőny viselkedését illetően, az is vitathatatlanul a sportág morális részét képezi, hogy nem verekedünk a paddockban, vagy az, hogy nem hülyézzük le versenyzőtársunkat a sajtónyilvánosság előtt, ahogyan azt tette a peugeot-s Teddy Clairet-vel még a spái hétvége folyamán a TouringCarTimes hasábjain, miután ütköztek.

Nem Borković kizárása volt az egyedüli szankció a felügyelőtestület részéről. Stian Paulsen és a Comtoyou Racing versenyzője, Gilles Magnus részesült egy-egy háromhelyes rajtbüntetésben, amit majd augusztus elején, az oscherslebeni első futamon kell majd letölteniük. A cuprás norvég a boxutca bejáratánál található fehér vonal átvágásáért, Magnus pedig a Daniel Lloyddal történt ütközéséért kapott büntetést.

Fotó: TCR Europe Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2014946944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása