WTCR: Nyert a ralikrossz ásza, Tassi és Michelisz is pontszerző
WTCR 2019: Nordschleife - 2. futam

6d595deaa35cf6a10a29ffb894d43f5c.jpg

Új győztest avatott a Zöld Pokolban a WTCR: a fordított rajtrácsos ugyanis a kétszeres ralikrossz-világbajnok, Johan Kristoffersson győzelmét hozta, de a magyar szempontból sem kell igazán bánkódniuk. Néhány pozíciót veszítve ugyan, de Tassi Attila az ötödik, Michelisz Norbert a nyolcadik helyen ért célba.

Michelisz Norbert futamgyőzelmét követően a magyar rajongók bizakodva várhatták a túraautó-világkupa (WTCR) második, fordított rajtrácsos versenyét a Nordschleifén, ugyanis nem csak a hyundaios, hanem a mezőny másik magyar versenyzője, Tassi Attila (KCMG-Honda) is a TOP-10-ből várhatta az indulást, a 6., illetve a 3. rajtkockából.

A piros lámpák kialvását követően a pole pozíciós Johan Kristoffersson (SLR-Volkswagen) egy kicsit beragadt, amit azzal próbált kompenzálni, hogy kis híján felkente a boxfalra a szabadkártyás Antti Burit (AS-Audi), aki ennek ellenére át tudta venni az első helyet. Viszont Kristoffersson nem sokkal később megelőzte a finnt, a példáját pedig Frédéric Vervisch (Comtoyou-Audi) is követte.

Tassi egy kicsit elrontotta a rajtot, így a célegyenes végén már csak a negyedik helyen fordult, majd az 1-es kanyarban egy pillanatra keresztbe állt, aminek következtében még tovább két helyet veszített. Ami Micheliszt illeti, nem rajtolt rosszul, ám a GP-pályán való helyezkedésből nem jött ki jól, így a Nordschleifére már csak a 11. pozícióban fordult.

Buri nem sokkal később újabb pozíciókkal esett hátrébb; Gabriele Tarquini (BRC-Hyundai), majd, némi lökdösődés után Rob Huff (SLR-Volkswagen) is elment mellette. Tassi is megpróbált lecsapni a lepattanóra ebben a csatában, de végül a rövidebbet húzta, mert az egyik kanyarban széles fordult, így megkapta maga elé Augusto Farfust (BRC-Hyundai).

A következő kör elején megint hibázott a szabadkártyás, így Farfus mellett Tassi Attila és Benjamin Leuchter (SLR-Volkswagen) is megelőzte, miközben Yann Ehrlacher lelassult a Lynk&Co-val, aztán a francia – a lefelé konyuló splitterével – kihajtott a depóba. A második kör közepén folytatódott a német TCR-bajnokság éllovasának kálváriája, mert ezúttal már a pályára is lesodródott, amivel már a TOP-10-ből is kiszorult, és amiből többek között Michelisz is tudott profitálni.

S miközben Buri további versenyzők előtt volt kénytelen fejet hajtani, Huff Tarquinit próbálta abajgatni a harmadik helyért, míg Michelisz Aurélien Panisra (Comtoyou-Cupra) igyekezett nyomást gyakorolni. Az előbbi csata az utolsó körben dőlt, a Carousel-kanyarban: Huff belső íven próbált előzni, de összeértek, így a 2012-es világbajnok a szalagkorlátban kötött ki a Volkswagennel.

Kristoffersson a zandvoorti második futamon elért harmadik helye után pedig a dobogó legtetejére is felállhatott – több mint ötmásodperces előnnyel nyert. Mögötte Vervisch ért célba másodikként, a harmadik helyet pedig a Döttinger Höhében orozta elől Tarquini elől Augusto Farfus, akit így visszatérése óta először láthattunk dobogón.

A hungaroringi 8. helyét megjavítva eddigi legjobb eredményének örülhet Tassi Attila is, akit az ötödik helyen intette le a kockás zászló, s Michelisz Norbert is Panis elé tudott keveredni, így a 8. helyen fejeztbe be a második futamot – a két magyar Leuchtert és a pontversenyben vezető Guerrierit fogta szendvicsbe.

A TOP-10-be még Panis és Jean-Karl Vernay (WRT-Audi) fért be, az utolsó pontszerző pozíciókban Tom Coronel (Comtoyou-Cupra), Nicky Catsburg (BRC-Hyundai), Antti Buri (AS-Audi), Thed Björk (Cyan-Lynk&Co) és Mikel Azcona (PWR-Cupra) értek célba – de miután Buri szabadkártyás mivoltából fakadóan nem jogosult pontszerzésre, az utolsó pont Tassi Attila csapattársáé, Tiago Monteiróé lett.

A második futam végeredménye:

wtcr_2019_ger_r2.jpg

12:20-kor, az utolsó futammal zárul a WTCR németországi hétvégéje, amit szintén élőben kísérhetünk figyelemmel az Eurosport 1-en.

Fotó: Clement Marin / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5214906432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása