Három biztonsági autós fázis és számos baleset tarkította az F2 azeri sprintversenyét is, aminek a nagyját a Williams kötelekében álló Nicholas Latifi uralta. Schumacher pazar felzárkózással halványított szombati bakiján, ötödik lett.
Hasonlóan a szombati főfutamhoz, a vasárnapi sprintverseny is eseménydúsra sikeredett a Forma-2-ben, Azerbajdzsánban. Már az első kör végén a pályára kellett rendelni a biztonsági autót, ugyanis a 2-es kanyarban Tatiana Calderón megtorpedózta svájci pilótatársait, Ralph Boschung és Louis Delétraz-t, akik számára a bukótérben ért véget a futam.
Eközben Sean Gelaeltől láthattunk egy fantasztikus rajtot, aminek során Nikita Mazepint és Juan Manuel Correát is lehagyta. A Prema indonéz versenyzője az újraindításnál egy kicsit meg is lépett a többiektől, mögötte pedig Latifi abajgatta Correát a második helyért – a kanadai sikerrel is járt, elment a Sauber Junior Team pilótája mellett.
A DAMS-os gyorsan célba vette az első helyet, amit meg is szerzett Gelaeltől, aki ezt követően további pozíciókat veszített, a 6. helyig csúszott vissza. Latifi egyhamar jelentősebb előnyre tett szert, de hiába, mert hamarosan újra a biztonsági autó vezette a mezőnyt, miután Giuliano Alesi ütközött a 3-as kanyarban egy, Guan Yu Zhou elleni optimista előzési kísérlete folyamán.
Amint meglengették a zöld zászlókat, Correa fékezte el magát a célegyenes végén, de csodával határos módon nemcsak a falat kerülte el, de még a második pozíciót is megőrizte Jack Aitken előtt, aki így a 2-es kanyarban külső ívre szorult, amikor támadta az amerikait.
A Renault juniorja, aki szombaton a tumultuózus jelenetekből kimaradva jutott el a dobogó legfelső fokáig, ismét szerencsésen jött ki egy necces szituációból. Történt ugyanis ekkor, hogy Luca Ghiotto hirtelen odaért a közelébe, első szárnyával pedig érintőre vette a camposos hátsó kerekét, ami után a falban kötött ki az olasz.
Másodpercekkel később pedig Mazepin már nem tudta elkerülni sem az UNI-Virtuosi autóját, sem a falat, miközben Anthoine Hubert és Jordan King a bukótérbe menekültek – az MP Motorsport pilótája számára ez a futam végét eredményezte, hiába magyarázott bőszen az azeri pályabíróknak, hogy tolják vissza a pályára.
A dominóeffektus jellegű jelenetsor a biztonsági autó újbóli pályára gördülését eredményezte, így, amikor az utolsó két körre elengedték a futamot, már csak nagyon kevés maradt hátra a limitidőből.
Latifi ezt a két kört hiba nélkül tudta kontrollálni, így a Williams-tesztpilóta második győzelmét szerezte idén a Forma-2-ben. Correa a második helyen célba érve először állt, míg a harmadik helyért az utolsó biztonsági autós fázis előtt, majd az utolsó körben nagyot meccselt Aitken és Nyck de Vries, a párharcból utóbbi került ki győztesként.
Szombati hibáján valamelyest kozmetikázva Mick Schumacher a 19.-ről az 5. helyig zárkózott fel, miután az utolsó körben csapattársát, Sean Gelaelt is letudta egy agresszív manőverrel. Az indonézt a befutóig megelőzte még Latifi csapattársa, Sérgio Sette Câmara és a camposos Dorian Boccolacci is, így csak nyolcadikként intették le, egyben vele zárult a pontszerzők névsora.
A következő versenyeket Barcelonában rendezik meg két hét múlva, a főfutam kapcsán pedig már most érdemes feljegyezni, hogy Calderón kapott egy 3 rajthelyes büntetést. A folytatást Latifi várhatja a tabella éllovasaként, tőle 19 ponttal van elmaradva Aitken, 23-mal Ghiotto és 24-gyel De Vries.
Az azeri sprintfutam végeredménye:
Fotó: FIA F2 Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal