F1 - VETTEL ÉS A FERRARI URALTA AZ ELSŐ BARCELONAI TESZTNAPOT
Forma-1 2019: Barcelonai tesztsorozat - 1. nap

dzr1zbixqaaes12.jpg

Még a délelőtti etap folyamán megfutotta az első nap leggyorsabb körét Sebastian Vettel, aki ráadásképpen aktivitás szempontjából is felülmúlta a mezőnyt. A Ferrari mögött a McLaren és a Haas végzett.

Az első tesztnap beosztása:

Alfa Romeo-Ferrari

Kimi Räikkönen

Ferrari

Sebastian Vettel

Haas-Ferrari

Romain Grosjean

McLaren-Renault

Carlos Sainz Jr.

Mercedes

délelőtt: Valtteri Bottas; délután: Lewis Hamilton

Racing Point-Mercedes

Sergio Pérez

Red Bull-Honda

Max Verstappen

Renault

délelőtt: Nico Hülkenberg; délután: Daniel Ricciardo

Toro Rosso-Honda

Daniil Kvyat

 

Már az első napon egy igencsak illusztris névsor tagjait kísérhettük figyelemmel Spanyolországban, ugyanis – mint az a fenti táblázatban látható – a mezőny mindhárom világbajnoka, Lewis Hamilton, Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel is pályára lépett, többek között Max Verstappen és Daniel Ricciardo mellett.

A leggyorsabbnak pedig Vettel bizonyult közülük, aki 1:18.161-es idejével két másodperccel gyorsabb volt, mint a tavalyi nyitónapon Daniel Ricciardo – ez igencsak meglepő ténynek számítana annak fényében, hogy a hétvégén vezető anyagot képezett az a nemzetközi sajtóban, hogy a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto lenyilatkozta, hogy az elsősorban aerodinamikai jellegű szabályváltozások 1,5 másodperccel tették lassabbá az autókat.

Igen ám, csakhogy egy évvel ezelőtt mindössze 5-6 °C körül mozgott a hőmérő higanyszála, amihez borús, időnként esős időjárás társult; ehhez képest a mai nap folyamán 10-12 Celsius-fokban és napsütésben dolgozhattak a csapatok.

Vettel leggyorsabb körét a C3 jelölésű gumikon – amik a tavalyi skálán a lágy abroncsoknak felelnek meg – futotta meg. Mindennek tetejében a négyszeres világbajnok volt a nap legszorgosabb pilótája is, 169 kört megtéve, amiben közrejátszott az is, hogy délután már a versenyszimulációkra helyezte a hangsúlyt. Mindezt úgy, hogy csak egyszer hibázott, akkor az utolsó sikán kijáratánál forgatta meg az SF90-et.

Mögötte Carlos Sainz zárt a McLaren-Renault-val – a spanyol pilóta az utolsó órában zárkózott fel másodiknak, pedig a délutáni etap elején a nevéhez kötődik a nap harmadik piros zászlós fázisa annak következtében, hogy megállt a boxutca kijáratánál az MCL34-es alatta. Sainz így is 119 alkalommal tudott körbemenni a Circuit de Barcelona-Catalunya pályán, mögötte pedig Romain Grosjean lett a harmadik a Haas-Ferrarival. A francia számára a délelőtti etap nem alakult éppen egyszerűen, ugyanis üzemanyagnyomás-problémák miatt megállt a pályán.

Formula 1 on Twitter

First morning back, and it wasn't smooth running for all the drivers � #F1Testing #F1 https://t.co/3cD2f88BQO

A délelőtti órákban Räikkönen sóderágyas kalandja és Grosjean megállása miatt még a piros zászlók is előkerültek, de Vettel is bemutatott egy megforgást.

Biztatóan kezdődött a Red Bull és a Honda házassága, mivel Max Verstappen majdnem két versenytávnak megfelelő távolságot tett meg az RB15-össel a nyolc óra alatt. Ezt mindössze egy rövidebb megállás tarkította még a reggeli órákban, de komolyabb probléma nem hátráltatta a Milton Keynes-i együttes munkáját.

Kimi Räikkönen számára kissé felemásan indult a 2019-es előszezon: az Alfa Romeóhoz átnyergelt 2007-es világbajnok már az első percekben kiforgott a kavicságyba az 5-ös kanyarnál az autójával, majd egy, a nap utolsó piros zászlós fázisát maga után vonó megállással zárta a napot – ennek ellenére ötödik lett, 128 körrel a neve mellett.

Daniil Kvyat követte a listán a Toro Rossóval a finn versenyzőt, megelőzve Sergio Pérezt – a mexikói félidőnél még a második helyen állt, de csupán 30 kört tett meg, azaz valamivel több mint az egyhatodát annak, amit Vettel. Ennek hátterében az áll, hogy a Racing Point csapatának le kellett gyűrnie néhány gyermekbetegséget első autójával kapcsolatban.

A világbajnoki címvédő Mercedes visszafogottan kezdett Spanyolországban: a W10-essel Valtteri Bottas és Lewis Hamilton együttesen 150 kört tettek meg. A brackley-i gárdán kívül még a Renault osztotta fel a napot versenyzői között – Nico Hülkenberg és Daniel Ricciardo kettőse a sor végén zárta a napot, azonban a két csapat egyértelműen a hosszabb etapokra hegyezte ki a programját.

A Williams késésben van az idei autójával, aminek eredményeként még holnap sem látjuk a pályán a grove-iak FW42-es kódnevű gépét – mindenesetre az már biztos, hogy a két kimaradt nap miatt a szezon előtt már nem fog tesztelési lehetőséghez jutni a csapat hivatalos harmadik számú versenyzője, Nicholas Latifi.

Közép-európai idő szerint holnap reggel 9 órakor kezdődik a második tesztnap.

Az első tesztnap állása – 4 óra után:

Formula 1 on Twitter

So, who was quickest on the first morning of 2019 #F1Testing? �

Az első tesztnap végeredménye – 8 óra után:

Formula 1 on Twitter

Here's the final leaderboard after the opening day of pre-season testing in Barcelona ⏱️� Vettel = � Time for @McLarenF1 fans to start getting a little bit excited? � #F1 #F1Testing

A RaceFans.net eredménytáblázatából az is kiderül, hogy ki milyen gumikon futotta a legjobbját. "C1" a legkeményebb, "C5" pedig a legpuhább gumikeveréket jelöli.

Fotó: Scuderia Ferrari / Twitter

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr114634462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása