Egyre inkább problémásan alakul a 2019-es előszezon a grove-i alakulat számára: a Williamsnek eleinte még csak a shakedown-t kellett lefújnia, jelenleg viszont már az a helyzet, hogy a hétfői után a keddi napon sem látjuk pályán az FW42-est.
Folytatódik a Williams előszezoni kálváriája, aminek eredményeként az egykor patinás istálló immár jelentős mennyiségű időtől és tesztkilométertől esik el. A grove-i istálló elismerte, hogy megcsúsztak az FW42-es gyártási folyamatával, így sem Robert Kubica, sem George Russell nem tudott még tesztelni, ugyanis a csapatnak előbb a hétvégi shakedownról, majd a hétfői tesztnapról kellett lemondani. Hétfőn pedig a csapat bejelentette, hogy még kedden sem lép pályára a 2019-es autó.
„Egyre inkább valószínű, hogy szerdánál hamarabb nem tudunk pályára gördülni. Természetesen rendkívül csalódottak vagyunk, de nagyon szerencsétlen a helyzet, amiben vagyunk. Amint képesek leszünk rá, pályára küldjük az FW42-t” – nyilatkozta a csapat által közzétett kommünikében Claire Williams, a Williams helyettes csapatfőnöke.
A helyszínen tartózkodó RaceFans.net a csapathoz közeli forrásokból úgy tudja, hogy az új karosszéria még nem érkezett meg Spanyolországba, amit légi úton szerda reggelre szállítanak majd le állítólag. Kijelenthető, hogy a tavalyi évet is csak a konstruktőri tabella alján záró Williams nincs könnyű helyzetben.
Fotó: ROKiT Williams Racing / Twitter
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal