TCR EU - ÚJABB PILÓTA ÉRKEZIK A WTCR-BŐL MONZÁBA

img_6624.JPG

Az Európa-kupában is állandó szereplő Jean-Karl Vernay mellett ezen a hétvégén egy újabb versenyző teszi tiszteletét a világkupából Nagy Daniék mezőnyében: Fabrizio Giovanardi a legújabb fecske…

Már a korábbiakban is számos új vendégről beszámolhattunk Oliver Taylor, Nicola Baldan, Salvatore Tavano és José Manuel Sapag személyében, azonban a minap újabb három névre derült fény, akik közül kétségkívül Fabrizio Giovanardié a legnagyobb. Az 51 éves versenyző – aki anno még a WTCC-ben is nyert futamot – idén a Túraautó Világkupában versenyez a Team Mulsanne Alfa Romeójával, amellyel a legjobb eredményeit bő két hónappal ezelőtt, a Slovakia Ringen érte el egy ötödik és egy hetedik hely formájában; a bajnoki pontversenyben pedig a 20. pozícióban áll 19 ponttal.

img_5752.JPG

„Rendkívül izgatott vagyok amiatt, hogy megint Monzában versenyezhetek, méghozzá egy annyira versenyképes szériában, mint amilyen a TCR Europe” – mondta Giovanardi, akinek egy héttel később már Ningbóban, a WTCR első kínai hétvégéjén kell bizonyítania, hasonlóan az audis Jean-Karl Vernay-hez, aki dupla programot teljesít 2018-ban. – „Ez egy újabb lehetőség, aminek révén megpróbálhatjuk learatni kemény munkánk gyümölcsét. A szurkolók mindig is nagyon örültek itt nekem, ami motiválóan hat rám. Ígérem, hogy egy remek show-t szeretnék bemutatni és szórakoztatni a nézőket!”

„Lenyűgözött annak az ötlete, hogy Fabrizióval rajthoz álljunk ezen a hétvégén. Nagyon különleges az ugyanis, hogy az egyik autónkat vezetheti a hazai versenyünkön. Hiszek abban, hogy ez a pálya feküdni fog a Giuliettának, ahogyan az már tavaly, a TCR International Series-ben már bebizonyosodott” – tette hozzá Michaela Cerruti, a Romeo Ferraris csapatmenedzsere.

2018-2018_le_castellet_qualifying---2018_castellet_qualifying_42_stefano_comini_45_1.jpg

Giovanardin kívül újabb olasz pilóták fognak csatlakozni a mezőnyhöz, mindketten Subaruval: Cosimo Barberini a Race Republic One, Roberto Russo pedig a Top Run Motorsport színeiben versenyez majd – kettejük közül az előbbi éppen a harmadik bajnoki címe felé tart öles léptekkel az Abarth Trophy-ban. A szériában a japán márka WRX STI TCR-modelljét legutóbb a Paul Ricard-i szezonnyitón láthattuk, Stefano Cominivel a volánnál.

Fotó: Landek Norbert / Braking News Motorsport, TCR Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9914250419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása