FE - ELDŐLT, KI LESZ MASSA CSAPATTÁRSA A VENTURINÁL

dmzeta-xgaeepsu.jpg

Kedden tett bejelentésének értelmében immár teljes a Venturi pilótafelállása a 2018/2019-es szezonra: a tizenegyszeres Forma-1-es futamgyőztes Felipe Massa oldalán a pályafutása során eddig tíz DTM-versenyt nyert Edoardo Mortara fog versenyezni, azaz a negyedik szezonhoz képest csak félig újul meg a monacói istálló versenyzőfronton.

Edoardo Mortara mind a formula-, mind a túraautózásban jelentősebb tapasztalattal bír, amit az is bizonyíthat, hogy 2010-ben megnyerte a Forma-3-as Euroszériát, a 2011 óta húzódó DTM-karrierje során idáig nem kevesebb mint tíz győzelmet gyűjtött be és 2016-ban összetettbéli második lett, a Formula-E-ben pedig már az első szezonjában többször villantott.

Az olasz-svájci pilóta az elektromos szériában már a második versenyén, Hongkongban dobogóra állhatott, ezzel megszerezve a Venturi fennállásának harmadik TOP-3-as eredményét, utána viszont már csak Mexikóvárosban és Rómában tudott pontot szerezni. Végül 29 ponttal a 13. helyen zárta az egyéni összetettet, igaz, DTM-es kötelezettségei miatt kénytelen volt kihagyni a berlini és a duplafutamos New York-i hétvégét is.

Így talán nem is alaptalan, hogy a Venturi még egy évre bizalmat szavazott neki, ugyanis a monacói alakulat kedden délelőtt bejelentette, hogy Mortara lesz Felipe Massa csapattársa, akinek a több évre szóló szerződtetését még májusban bejelentették.

„Nagyon boldog vagyok, hogy ismét a Venturi Formula-E-csapatában versenyezhetek. Az előző szezon folyamán erőteljes hajlamot éreztem a teljesítés iránt és élveztem a csapaton belüli ösztönös potenciált. Sőt, személy szerint fenomenális támogatásban részesültem a csapat részéről – ennek fontossága egy versenyző számára pedig alábecsülhetetlen. Emellett pedig igazán hálás vagyok a jóakaró rajongóimnak is. Büszkeséggel tőle el, hogy Felipe Massa oldalán versenyezhetek, aki a világ egyik legtapasztaltabb pilótája” – kommentálta szerződéshosszabbításának hírét Edoardo Mortara.

Susie Wolff, a Venturi újdonsült csapatfőnöke kiemelte, hogy a döntésben kulcsszerepet játszott Mortara eddigi Formula-E-s tapasztalata, hiszen Massa számára új lesz az elektromos sorozat világa: „Úgy döntöttünk, hogy abszolút szükségünk van valakire Felipe mellé, akinek van már Formula-E-tapasztalata, Edoardót pedig már a DTM-es időkből ismerem és nagyon nagyra értékelem őt” – mondta Wolff a motorsport.com számára.

„Ez mindig is nehéz helyzet volt, ugyanis a DTM miatt sosem a Formula-E jelentette számára a prioritást. Mostantól viszont ez másképp lesz, így nagyon örülünk, hogy a fedélzeten tudhatjuk őt. Nem volt könnyű megszerezni, de végül jó lett a vége, persze, akadt volna még néhány opció. De nem kételkedem a tehetségében és a képességeiben, s már nagyon várom, hogy teljes mértékben a Formula-E-re koncentrálhasson, amely némi következetességet hozhat az életébe” – tette hozzá.

Érdekes a Venturi helyzete ezekben a napokban, ugyanis már egy jó ideje együttműködésben áll a Mercedes gyári Formula-E-csapatát felállító HWA-val, viszont idén még a monacóiak biztosítják például a hajtásláncot a németeknek. Egyébként a gyári alakulat háza tájáról mostanság számos pletykát lehetett hallani a versenyzői felállást: amennyiben hihetünk a nemzetközi sajtó értesüléseinek, a HWA a Mercedes jelenlegi DTM-felállásból választhat két pilótát. Ha pedig tényleg minden igaz, akkor a választás Gary Paffett és Pascal Wehrlein kettősére eshet.

Fotó: FIA Formula E Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1314235753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása