F1 - VERSTAPPENÉ A MÁSODIK EDZÉS, HAMILTON ISMÉT HAJSZÁLLAL KAPOTT KI
Forma-1 2018: Német Nagydíj - 2. szabadedzés

max_verstappen_f1_grand_prix_germany_practice_v_y4rwr5ff-x.jpg

Meglepő módon a Német Nagydíj második gyakorlása is Red Bull-elsőséggel zárult, de ezúttal nem Daniel Ricciardo, hanem Max Verstappen részéről, mialatt Lewis Hamiltonnak ismét be kellett érnie a második hellyel. Az élcsapatok mögött megint a Haas-Ferrarik zártak.

Délelőtt még Daniel Ricciardo zárt az élen a Hockenheimringen a Red Bull Racing autójával, azonban a délutáni tréning folyamán már Max Verstappen repítette az élre a Milton Keynes-i gárda RB14-es kódjelű gépét. Azonban a négyszeres nagydíjgyőztes pilóta 90 perce ennek ellenére nem alakult sallangmentesen, ugyanis a tréning utolsó negyedében ki kellett állni a depóba, miután a szerelőinek motorproblémák miatt panaszkodott a csapatrádión, mondván, a leváltásoknál furcsa zajt hall az erőforrás felől.

Úgy néz ki, hogy a csapatnál gyorsan orvosolni is tudták a problémát, mert Verstappen az utolsó három percben még pályára gördülhetett – viszont ez az eredményen már nem módosított, így a holland 1:13.085-ös idejével megszerezte az edzéselsőséget. Ezzel 26 ezredmásodpercet adott Lewis Hamiltonnak, aki megint „csak” a második lett, míg a harmadik helyre a másik Mercedesszel Valtteri Bottas ért oda.

A két Ezüst Nyilat a világbajnoki éllovas Sebastian Vettel vezetésével a két Ferrari, valamint a két Haas-Ferrari követte – az amerikai istállón belül ismét Romain Grosjean volt a gyorsabb, akinek az ideje a hatodik helyre volt elegendő. Charles Leclerc eközben ismét TOP-10-es volt a Sauber-Ferrarival, a nyolcadik helyen zárva Nico Hülkenberg és Esteban Ocon előtt.

Daniel Ricciardo, mint az ismeretes, a vasárnapi Német Nagydíjnak csak a rajtrács végéről vághat neki, így az ausztrál merőben más programot teljesített a második edzés folyamán, mint a többiek. Tudniillik ugyanis, hogy ezen hátrasorolás fényében már abszolút mindegy az időmérős tempó, ennek megfelelően a #3-as számú Red Bull-TAG Heuer garázsában elsősorban a hosszabb etapokra helyezték a hangsúlyt – ennek tudható be az, hogy Ricciardo bő másfél másodperces lemaradásban csak a tizenharmadik lett.

Formula 1 on Twitter

Sirotkin goes wide at the hairpin, Ricciardo goes to overtake... The result? A very close call � #GermanGP �� #F1

Ennek ellenére Ricciardo edzése nem volt kalandoktól mentes. Először Sergey Sirotkin kis híján nekiütközött a Red Bull-pilótának a hajtűkanyarban, miközben az ausztrál megpróbált elmenni mellette – később a Williams orosz pilótája tett egy látogatást a 13-as kanyarnál található sóderágyban, majd Ricciardo mutatott be egy megforgást a 8-as kanyarban. Azonban nem csak Ricciardo és Sirotkin találkozója okozott meleg pillanatokat, ugyanis a 9-es kanyarban például Ocon és a McLaren belgája, Stoffel Vandoorne voltak közel egy koccanáshoz, de szerencsére elkerülték a kontaktot.

A Forma-1-es Német Nagydíj programja szombaton délben fog folytatódni, a harmadik gyakorlással, amelyet szintén élőben sugároz az M4 Sport.

A második szabadedzés végeredménye:

f1_2018_ger_fp2.jpg

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8314125611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása