F1 - HIVATALOS: A BELGA NAGYDÍJ 2021-IG A NAPTÁR RÉSZE MARAD

A Forma-1 szervezői megerősítették, hogy újabb hároméves szerződést írtak alá a Belga Nagydíj szervezőivel, ennek értelmében a Spa-Francorchamps-i legendás aszfaltcsík legalább 2021-ig a versenynaptár része marad.

A sajtóhírek már múlt héten elterjedtek, miszerint a pálya újabb három éven keresztül rendezné meg a Belga Nagydíjat. Ez az a futam, amit már 1950-ben is megrendeztek, így pozitív, hogy egy legendás verseny megmarad.

Nagyon boldogok vagyunk, hogy megszületett ez a megállapodás, ami azt jelenti, hogy a Belga Nagydíj további három éven keresztül megmarad a versenynaptárban.” – mondja Chloe Targett-Adams, aki az F1 promóciós és üzleti kapcsolataiért felel. – „A Forma-1 Európában született, és a sportnak szüksége a gyökereire a jövőben is, Spa pedig egyértelműen a történetünk része.

Remek hír a szerződés meghosszabbítása, hiszen a verseny gyakran rendez izgalmas viadalokat, ráadásul Max Verstappen révén garantált a jelentős mennyiségű holland szurkolótábor, sőt 2017 elejétől kezdve hazai versenyzőjük is van a belgáknak, Stoffel Vandoorne személyében.  

Fotó: Zimbio

Írta: Lombárszki Csaba

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5114061859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.06.21. 10:51:26

Max Verstappen is eléggé belga, a beégák esetében valszeg több értelme is van neki szrkolni

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.06.21. 10:58:13

@Ződ2000: amúgy a nagypapáé a Zolderi pálya, remélem azért beengedik Spába :)

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása