F1 - SAJTÓHÍR: ALONSO ELINDUL A 2018-AS DAYTONAI 24 ÓRÁSON

fernando_alonso_f1_grand_prix_japan_practice_jrrdhlupprox_1.jpg

RACER értesülései szerint Fernando Alonso jövőre is indulni fog egy ikonikus amerikai versenyen, mégpedig a 24 órás versenyen Daytonában.

Az internetes szaklap úgy tudja, hogy Alonso -, aki idén bámulatos teljesítménnyel vetette meg a lábát az IndyCar-ban, az Indianapolis 500-as versenyen, - a jövő év elején bele fog kóstolni a sportautózás világába, ugyanis, ha minden igaz, részt fog venni a január végén esedékes Daytonai 24 órás futamon, a United Autosports színeiben, amely a McLaren vezérigazgatói posztját betöltő Zak Brown irányítása alatt áll, és 2011 óta először fog rajthoz állni a legendás tengerentúli viadalon. A spanyol csapattársai pedig a McLaren kötelékébe tartozó, és a Forma-3-as Európa-bajnokságot az idei évben nagyobb fölénnyel behúzó Lando Norris, illetve Phil Hanson lesznek.

Alonso -, aki egyébként alig néhány napja írt alá a McLaren-Renault-val a 2018. évi Forma-1-es szezonra, - először a Forma-1-es szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj hetében fogja kipróbálni az autót egy európai pályán, míg Norris már korábban, november 7-én át fog esni a tűzkeresztségen, a Paul Ricard-i aszfaltcsíkon. Az egynapos versenyt még meg fogja előzni egy teszt, január 5-7. között, a futamra pedig január 27-28-án kerül sor.

Nem titok, hogy a spanyolok kétszeres F1-es világbajnoka úgy tekint a daytonai projektre, mint egy esetleges Le Mans-i indulásra való felkészülése, hiszen továbbra is a szeme előtt lebeg a Tripla Korona, amelynek eléréséhez szükséges megnyerni a Monacói Nagydíjat, az Indianapolis 500-at, valamint a Le Mans-i 24 órást - Alonso egyelőre még csak az első tételt pipálhatja ki ezen a listán.

fernando_alonso_101st_indianapolis_500_ng9b9ysqc3fx.jpg

Az Indianapolis 500-as után újabb népszerű amerikai futamon állhat rajthoz Fernando Alonso.

"Ahogy azt korábban már többször elmondtam, a Tripla Korona elérése a fő célom. Tudom, hogy az Indy 500 egy szép dolog volt, és nagyon is versenyképesnek éreztem magamat, de egyben egy hatalmas kihívás is volt, ugyanis mindent a nulláról kezdtem akkor úgy, hogy korábbról sem tesztelési, sem versenyzési tapasztalattal nem rendelkeztem az Indy 500-ról, vagy bármilyen más oválpályáról. Versenyképes voltam, jónak éreztem, de amennyiben fel akarok készülni Le Mans-ra, és talán lehetőségeim is vannak arra, hogy egy kicsivel jobban felkészüljék rá, mint tettem azt az Indy 500 esetében." - nyilatkozta Alonso a múlt hétvégén, Austinban.

Jelenleg Alonso nem rendelkezik szerződéssel Le Mans-ra, de a RACER úgy értesült, hogy ha a spanyol kapna egy meghívást például a Toyotától, a McLaren elengedné arra az egy eseményre.

Zak Brown csapata egy második autót is csatasorba fog állítani Floridában, amelyen Paul di Resta és Will Owen fognak osztozni, a harmadik versenyző kilétét egyelőre homály fedi. Állítólag a United Autosports felkereste Jenson Buttont is, aki korábban több évet is lehúzott a McLaren F1-es alakulatában, de az információk szerint 2009 királykategóriás világbajnoka visszautasította a felkínált lehetőséget. 

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1513068426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása