WTCC - MONTEIRO: "FOGOK-E VERSENYEZNI KÍNÁBAN?"

img_3121.JPG

Újabb részleteket fedett fel a balesete utáni időszakából a Honda portugál versenyzője, Tiago Monteiro: ezúttal arra derült fény, hogy az orvosai már a kezdetektől fogva meg voltak győződve arról, hogy a bajnoki éllovas eléggé súlyos sérülései szerencsére nem maradandóak. De vajon versenyezhet-e a hétvégén?

Mint az ismeretes, szeptember elején egy nagyon súlyos balesetet szenvedett 255 kilométer/órás sebességénél a Túraautó Világbajnokság éllovasa, Tiago Monteiro, amikor a Hondának tesztelt a Circuit de Barcelona-Catalunya pályán. Eleinte nem kötötték az orrunkra a különös baleset részleteit, ám a WTCC hivatalos YouTube-csatornája készített a Forma-1-et is megjárt portugállal egy négy részből álló interjút. Ideáig megismerhettük a baleset körülményeit, a felépülési időszak megpróbáltatásait, valamint a sérülések súlyosságát.

A mai nap folyamán közzétett negyedik, egyben utolsó részből kiderült, hogy Monteirót az orvosai már az elejétől fogva biztosították afelől, hogy sérülés nem lesznek maradandóak, és képes lesz arra, hogy teljes mértékben felépüljön.

"Az orvosaim biztosak voltak abban, hogy az elszenvedett sérüléseim nem maradandóak. A túlnyomás, amely érinti a szemeimben lévő idegeket, és problémákat okoz jelenleg a szemeimben, átmeneti. A kérdés az, hogy milyen sokáig fog ez tartani, de az biztos, hogy átmeneti. Még mindig Barcelonában voltam, amikor megnyugtattak efelől, hogy a sérüléseim átmenetiek és nem állandóak, csupán idő kérdése. De ekkor én azt mondtam, hogy nincs túl sok időm, nagyjából másfél hónap múlva versenyem lesz, és készen kell állnom rá. Közülük néhányan erről úgy vélekedtek, hogy 'majd meglátjuk', míg mások úgy látták, némely sérüléseim gyorsabban tudnak gyógyulni a többinél, így esélyes, hogy ott lehetek Kínában." - nyilatkozta Monteiro.

"Lenyűgöző volt a 4-5 napnyi rehabilitáció általi fejlődés mértéke. Igaz, ennek is megvan a veszélye, ugyanis talán több mindent csinálok, mint kéne, de 10 nap múlva verseny lesz Kínában, és ott szeretnék lenni. A komplett csapat mögöttem áll, és segítenek abban, hogy készen állhassak."

"A doktorok, a fizioterapeutáim, a családom, mindenki és én is a célra gondolunk. Ez egy verseny az idővel. Már egyre közelebb van az időpont, amikor a testem elárulhatja nekem, versenyezhetek-e vagy sem. Persze, ezt nem csak a testem, hanem az orvosok fogják megmondani, hogy engednek-e versenyezni és biztonságos lenne-e rajthoz állnom. Amennyiben veszélyben van a felépülésem, vagy a testem nem épült fel kellőképpen, nem fognak engedni versenyezni, ami teljesen érthető. De természetesen, belül mélyen hiszek abban, hogy ott lehetek."

Ahhoz, hogy Monteiro részt vehessen a ningbói futamokon, a versenyhétvége előtt át kell esnie az orvosi vizsgálatokon, így a napokban még biztosan fogunk hallani Michelisz Norbi csapattársa felől.

Tiago Monteiro, the crash | Episode 4: Will I race?

Still haven't subscribed to FIA WTCC on YouTube? ►► https://goo.gl/tdatIR Quite early. The doctors were confident that every injury that I had was not permanent. You know the compression I had, the nerves in my eyes, which is now giving me issues in my eyes it's temporary.

Fotó: Landek Norbert

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6112945175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása