F2 - MARKELOV DOMINÁLT A JEREZI SPRINTVERSENYEN
Forma-2 2017: Jerez, Sprintfutam

_fer3636_4322618.jpg

A Russian Time orosz versenyzője, Artem Markelov tetemes fölénnyel húzta be idei negyedik futamgyőzelmét.

Magyar idő szerint vasárnap délután megrendezésre került a jerezi versenypályán az idei 20. verseny, amelyet a Campos Racing újonca, Alex Palou kezdhetett meg az élről. A Formula V8 3.5-futamgyőztes spanyol nagyon szépen rajtolt a piros lámpák elalvását követően, így el tudott fordulni a célegyenes végén Jordan King és Luca Ghiotto előtt, akik aztán a 2-es kanyarban összeakadtak, s utóbbi csak egy hosszabb sóderágyas kitérő után tudott visszajönni a versenybe, a mezőny végére.

Palou ezután egy kicsit meglógott King elől, aki a negyedik körben, a 8-as kanyarban a második helyről volt kénytelen kiállni az MP Motorsport autójával, mégpedig amiatt, mert elfüstölt a V8-as erőforrás, ami azért ritka jelenség a Forma-2-ben. Ezzel a DAMS kanadaija, Nicholas Latifi jött előre a második pozícióba, akit Markelov és a két Prema-pilóta, Antonio Fuoco és a szombati első futam alkalmával bajnokká koronázott Charles Leclerc előtt.

A verseny korai szakaszában Fuoco és Leclerc állandóan helyet cseréltek, amíg el nem kezdtek küzdeni a tapadással, és a DAMS britje, Oliver Rowland nem vadászta le mind a két piros autót.

Amíg Palou továbbra is vezette a futamot a 13-14. körben, Fuoco-Leclerc sorrendben kijött a két premás a depóba friss lágy gumikért. Ekkor úgy tűnt, hogy ezzel megoldódott a Prema szenvedése, Leclerc meg is előzte Fuocót. Mindeközben az élen haladó Campos-pilóta is szenvedett már az autóján lévő, kopottas Pirelli-abroncsokon.

Ennek ellenére Latifi nem tudta megelőzni Palou-t, s így előbb-utóbb Markelov és Rowland is beszállt a győzelemért vívott csatába, amely ezzel négyesélyessé vált.

A 23. kör elején Markelov megelőzte Latifit a második helyért, majd a hátsó egyenesben Palou mellett is utat tudott találni az orosz versenyző. A spanyol újonc próbált keményen védekezni, de a gumijai már abszolút működésképtelenek voltak, így a következő körben még két pozíciót bukott, a két DAMS-pilótával szemben.

_x0w2931_4322811.jpg

Artem Markelov pedig utolérhetetlen volt az utolsó körökben, s majd' 12 másodperces előnnyel húzta be idei negyedik győzelmét. Az orosz mellett még a DAMS párosa, Oliver Rowland és Nicholas Latifi állhatott fel a dobogóra.

A TOP-3 mögött Luca Ghiotto szinte csodával határos módon lett negyedik a kavicságyas kalandját követően, megelőzve honfitársát, a premás Fuocót. A pontszerzők névsorát Nyck de Vries (Racing Engineering), Charles Leclerc és Palou zárták.

November utolsó hétvégéjén Abu Dhabiban folytatódik és egyben zárul le a 2017. évi Forma-2-es sorozat.

A jerezi sprintfutam végeredménye:

f2_jerez_sprint.jpg

Fotó: Andrew Ferraro, Zak Mauger - Formula 2 Media | Táblázat: fiaformula2.com

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1312941823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása