F2 - LECLERC A 2017-ES FORMA-2-BAJNOK!
Forma-2 2017: Jerez, Főfutam

_56i5309_4316804.jpg

Charles Leclerc idei hatodik győzelmét aratta az izgalmas hajrát hozó jerezi főversenyen, s ezzel ő 2017 Forma-2-es bajnoka!

Annak köszönhetően, hogy az idei nyolcadik pole pozícióját szerezte meg a pénteki időmérőn, a jerezi főversenyt a pole pozícióból kezdhette meg a Prema éllovasa, Charles Leclerc. A monacói jól kapta el a 39 körös verseny rajtját, így simán el tudott fordulni az élen a célegyenes végén, majd az első etapban körönként hét tizedet adott a második helyen autózó olasz Russian Time-pilótának, Luca Ghiottónak. Oliver Rowland a piros lámpák kialvása után az  ART-os Alexander Albon mögé került, de még az első körben megelőzte őt, valamint az MP Motorsport brazilját, Sergio Sette Câmarát, átvéve a harmadik pozíciót.

A 10. körben Leclerc előnye már majdnem hét másodperc volt Ghiottóval szemben, akire szép lassacskán felzárkózott Rowland. Végül a DAMS-os a brit egy körrel később meg is előzte az olaszt a második pozícióért. Nemsokára már 11 másodperccel vezette a versenyt Leclerc az élen, a 12. körben pedig a monacói és Rowland is kijött a kötelező depózásra, amely során mindketten friss közepes gumikat kaptak.

Miután visszatért a pályára, Leclerc gyorsan elkapta azokat a versenyzőtársakat, akik a keményebbik papucsokon vágtak neki az összecsapásnak, köztük a csapattárs Fuocót és Nicholas Latifit is. Hasonlóképpen tett Rowland is, csak neki még Albont és Sette Câmarát is meg kellett előznie, akik a brit elé tudtak vágni a bokszkiállások során, míg ő Ghiottóval volt elfoglalva.

A 21. körben Leclerc visszavette a vezetést, megelőzve Latifit, s annak ellenére tűnt megállíthatatlannak, hogy azért Rowland szép számmal szórta a gyorsabbnál gyorsabb köröket.

FIA Formula 2 Championship 2017. Race 1 Circuito de Jerez. Santino Ferrucci Crash

Uploaded by CrashRacing2 on 2017-10-07.

Viszont a 33. körben Santino Ferrucci és Nobuharu Matsuhsita összeütköztek a célegyenes végén, amelynek köszönhetően előbbi a gumifalban végezte a Trident gépével - emiatt azonban szükség volt a biztonsági autóra, ám ezzel Leclerc elveszítette az előnyét.

FIA Formula 2 Championship 2017. Race 1 Circuito de Jerez. Last Laps

Uploaded by CrashRacing2 on 2017-10-07.

A verseny a 36. körben folytatódhatott: Leclerc tartotta a vezetést, miközben Rowland azzal küszködött, hogy maga mögé utasítsa a lekörözött Sean Gelaelt. Azonban a Prema monacóija azonban láthatóan már küzdött a gumikkal, a feszültséget pedig az is növelte, hogy Gelael és Deletraz körhátrányban ott ólálkodtak. Mindeközben a háttérben is egyfajta flúgos futam zajlott le...

Charles Leclerc pedig behúzta a futamot két tizedmásodperces előnnyel, megszerezve idei hatodik győzelmét, amellyel 68 pontos, behozhatatlan előnyre tett szert az összetett pontverseny élén - így megnyerte a 2017-es bajnoki sorozatot a monacói! Rowland lett a második, a kaotikus újraindítás után pedig a 15. helyről felzárkózó Fuoco zárt a dobogó legalsó fokán.

dliinz9wsaaroct.jpg

Latifi bejött negyediknek, mögötte Artem Markelov, Jordan King, Ghiotto, az újonc Alex Palou, Nabil Jeffri és Sette Câmara tették teljessé a pontszerzők névsorát.

S noha már eldőlt a bajnokság, még nincs vége a szezonnak, sőt, a jerezi hétvégének sem, ugyanis vasárnap délután 14 órától megrendezik a 28 körös sprintversenyt.

A futam végeredménye:

f2_2017_jerez_elso_futam.jpg

Fotó:  Zak Mauger / F2 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1012936967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása