Magasan a mezőny felett áll a Red Bull Mexikóban: sokáig úgy tűnt, a második után a harmadik szabadedzésen is Max Verstappen zár az eredménylista élén, a kvalifikáció előtt Sergio Pérez bebizonyította, van még tartalék a bikákban.
Magyar idő szerint még a péntek esti órákban rendezték a Mexikóvárosi Nagydíj második szabadedzését. Az első percekben több necces pillanat is kialakult a pályán, de egyik sem eredményezett balesetet, ellentétben az első gyakorlással, amin Charles Leclerc és Sergio Pérez is összetörte az autóját. Ekkorra az is kiderült, hogy a korábban történt incidenseket mind Lewis Hamilton, mind pedig Kimi Räikkönen esetében megrovással szankcionálták, mindkettejüknél ez az első idén.
Már félidő előtt megfutotta azt az időt, amivel a második edzés leggyorsabbjának bizonyult Max Verstappen. A Red Bull világbajnoki éllovas 1:17.301-es idejével körülbelül fél másodpercet vert a Mercedes párosára, melyen belül ezúttal is – az első edzésen még elsőként végzett – Valtteri Bottas zárt előrébb, Lewis Hamilton csak harmadik lett. Az első öt sorrendje Verstappen csapattársával, Pérezzel és a Ferrari spanyoljával, Carlos Sainzcal egészült ki.
A második szabadedzés végeredménye:
And that's a wrap �
— Formula 1 (@F1) November 5, 2021
Full results from FP2#MexicoGP �� #F1 pic.twitter.com/yzwjUmwK0b
A második és a harmadik edzés között, illetve alatt újabb három versenyzőről derült ki, hogy büntetést kap. George Russell autójában még pénteken bemondta az unalmast a sebességváltó, így a Williams britjét öthelyes rajtbüntetéssel sújtják. Később Lando Norris és Esteban Ocon autójában cseréltek motort, így minden bizonnyal mindketten a mezőny végéről várhatják a vasárnapi verseny rajtját. Amúgy sem tűnik igazán meggyőzőnek a McLaren formája a Rodríguez-testvérekről elnevezett pályán, ahogyan az Alpine pénteki remeklése is alábbhagyott.
Hosszú ideig még igazán aktív sem volt a mezőny a továbbra is poros, egyes helyeken olajos pályán az utolsó gyakorlás kezdete után, ennek megfelelően több kisebb-nagyobb hibát is láthattunk a pilótáktól, Leclerc meg is forgatta a Ferrariját.
A slight spin for Charles Leclerc �
— Formula 1 (@F1) November 6, 2021
The Ferrari driver catches the kerb and loses grip, but continues on#MexicoGP �� #F1 pic.twitter.com/4w8c6Yc4et
Ezt megelőzően, félidőnél még a monacói állt az eredménylista végén, majd Verstappen állt az élre. A végén azonban Pérez még két tizedmásodpercet faragott a holland idején, így 1:17.024-gyel ő lett az első. A Mercedes pilótái közel hét tizedmásodperccel végeztek a Red Bull párosa mögött. A brackley-iek versenyzői szintén helyet cseréltek az utolsó másodpercekben, így Hamilton előrelépett a harmadik helyre. A két élcsapat mögött Sainz lett az ötödik.
A harmadik szabadedzés végeredménye:
� END OF FP3 �
— Formula 1 (@F1) November 6, 2021
The home hero @SChecoPerez tops the session �#MexicoGP �� #F1 pic.twitter.com/xMWL6orh0T
A Mexikóvárosi Nagydíj programja az időmérő edzéssel folytatódik, amire magyar idő szerint 21 órától kerül sor. A kvalifikáció eseményei az M4 Sporton követhetőek élőben.
Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.