Michelisz: Nem szabad ezt a győzelmet túlértékelni

Tíz futam, tíz győztes. A túraautó-világkupa csehországi fordulóján Michelisz Norbert a második versenyen elért győzelmével az idei kiírás tizedik győztese lett, a 2019-es malajziai első futam óta pedig most először állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Helyszíni riport.

img_5865_2.jpg

Fél óra múlva kezdődik a szerelési idő. Már délelőtt óta a helyszínen dolgozom, de nagyjából negyed öt körül találkoztam először Norbival.

„Szia!”

„Szia!”

Most csak röviden üdvözöltük egymást. Ez ugyanis már az az időszak, amikor egy autóversenyzőt beszippant a vákuum, és csakis az előtte álló feladatra koncentrál. A bokszutcába érve éppen ezért a közelben, de mégis tisztes távolságból figyelem Norbit.

Koncentrál.

Fel-alá sétálgat, egyeztet a mérnökkel, ránéz az eredményjelző monitorra, odamegy az autóhoz.

Először a bal első, majd a hátsó futóműhöz lép.

Az Elantrán van mit pofozgatni, mivel az első futamon kapott a darálóban néhány pofont. Ki kell cserélni a bal első lámpát, a bal első féket, és felkerülnek az új abroncsok.

img_5475.jpg

Michelisz most veszi fel a sisakot, majd beül az autóba.

A szerelők gyorsan dolgoztak, így Norbi kihajt a pályára. Két-három bemelegítő kört teljesít, mielőtt a rajtrácson elfoglalná a második kockát.

Úgy tűnik, minden rendben. A versenymiliőből picit ki kell lépnem, és az eseményeket a sajtószobából követem tovább.

Az indulás kulcsfontosságú. Vajon a hathetes szünetben rengeteg elemzést végrehajtó Norbi új módszerével eredményesebb lesz?

Nagyjából negyed hat körül járunk. A mezőny visszaér a felvezető körről, a nap sugarai az Autodrom Mostra pont úgy sütnek, hogy a pálya néhány pontján az zavaró is tud lenni.

Kialszanak a piros lámpák, jó Norbi rajtja, nem forognak ki az első kerekek, de a pole-ból induló Azcona még jobbat rajtol, így Michelisz másodikként kell, hogy elforduljon az egyes kanyarban. A kigyorsításon azonban a szűkebb ívet választó spanyol megcsúszik, Norbi pedig átveszi a vezetést!

A mezőny hátsó felében többen összeütköznek a rajtot követően, és a kavicságyban ér véget számukra a verseny. A kieső autók bukótérből történő elszállításának idejére beküldik a biztonsági autót, de néhány kör elteltével piros zászlós megszakítás mellett döntenek.

14 perc után újraindítják a futamot, Norbi pedig magabiztos tempót diktál. Több mint a fél versenytáv hátravan még, Azcona pedig néhány tizedmásodperccel mögötte próbál nyomást gyakorolni rá. Sikertelenül.

img_5651.jpg

Három kör van hátra, sietek, hogy a bokszutca falán néhány fényképet tudjak csinálni a befutóról és az ünneplésről.

Norbi elhúz előttem újra és újra. Néhány méterre tőlem már lengetik a kockás zászlót.

MICHELISZ NORBERT FUTAMOT NYER!

A levezető kört teljesítik, a dobogósokat fogadó ketrec előtt pedig azon pontra állok, ami Norbi helyével szemben van.

Jön, kanyarodik, lassít, megáll. Nyílik az ajtó, Norbi kimászik az autó tetejére, és az örömkiáltás a sisak alól kihallatszik.

Átmegyünk a dobogóhoz. Felszabadultan lép fel Michelisz a középső pódiumfokra.

Felcsendül a magyar Himnusz.

Ez megvan.

Norbi ünneplését közvetlen közelről fotóztam végig, majd szűk húsz perccel később elkészítem röviden a futamgyőztes interjút.

img_5706.jpg

Túl a nehezén?

Nehéz volt. Összességében sikerült a rajtot rendbe hozni, ami segített az első és a második versenyen is. Próbáltam a második futam indulásánál nyomást gyakorolni Azconára. Láttam, hogy a többiek picit mögöttünk vannak, így azt gondoltam, hogy ha ő belülre megy, én kívül próbálok maradni. Úgy tűnt, hogy elveszítette az uralmát az autó fölött, és ezt kihasználva meg tudtam előzni a kettes kanyar kigyorsításán. Innentől még inkább nehéz volt, jó volt a tempója, de igyekeztem hiba nélkül vezetni, ami sikerült, nagyon örülök ennek a futamgyőzelemnek!

Mondhatjuk, hogy sikerült bizonyítani magadnak?

Picit talán igen. De ezt a győzelmet nem szabad most túlértékelni. Nem akarok pesszimista lenni, de meg kell csinálni jól a fennmaradó versenyeket. Egy ilyen szoros bajnokságban továbbra is folytatni kell ezt a megkezdett munkát. Nem akarom túlgondolni a dolgokat, de remélem, kicsit fordul a kocka, és lehetőséget ad további jó eredményeket elérni.

Futamgyőztesként, három fordulóval a bajnokság vége előtt mit mondanál az idei céljaidról?

Alapvetően nem változtak, továbbra is előkelő helyen szeretnék végezni. Mondom, nem szabad ezt a hétvégét túlértékelni, kell még három olyan versenyhétvége, ahol hasonló teljesítményt nyújtok. Őszintén, nehezebb a helyzet, mint 2019-ben volt, több az ellenfél is. Nyomni kell!

Fotó: Papp Csaba / Braking News Motorsport

Írta: Papp Csaba

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6916717482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása