WTCR: Büntetés és győzelem Michelisznek Csehországban
WTCR 2021: Most – 1-2. futam

Jóból és rosszból is kijutott Michelisz Norbertnek a túraautó-világkupa csehországi hétvégéjén: ugyan bajnoki éve óta először nyert futamot, az első futamon megbüntették, így értékes pontokat veszített.

fd8711927c850e493b6ed25df784db68.jpg

A szombati szünnap után két verseny várt a túraautó-világkupa mezőnyére a csehországi Autodrom Moston. A délutáni program a fordított rajtrácsos futammal indult, a pole-ból a hazai pályán versenyző Petr Fulín (Cupra) rajtolhatott. A rajt azonban tömegbalesetet hozott az 1-es kanyarnál, melynek következtében a kuplungproblémák miatt amúgy is katasztrofális rajtot produkáló Fulín, valamint Nathanaël Berthon is kiesett.

Rögtön pályára lépett a biztonsági autó, a balesetben pedig Michelisz Norbertet találták vétkesnek, aki a kilencedik helyről indult. Hiába ért célba azonban hetedikként, 30 másodperces időbüntetésével a 15. helyre esett vissza – így csak egy pontot csípett el. A felvételek alapján a Hyundai magyar versenyzője meglökte hátulról Yvan Mullert (Lynk & Co), aki pedig audis honfitársába csúszott bele.

img_5284.jpg

Miközben a mezőny jó része a sóderágyon, illetve a bukótéren áthaladva abszolválta az első kanyarkombinációt, a Münnich Motorsport versenyzői álltak az élre. Habár az élboly nem szakadt szét a leintésig, pozíciócsere sem történt, így szinte rajt-cél sikerrel idei első győzelmét szerezte Néstor Girolami (Honda). Mögötte csapat- és márkatársa, Esteban Guerrieri ért célba másodikként, a dobogó legalsó fokára pedig a bajnoki éllovas Yann Ehrlacher állhatott fel a Lynk & Có-val.

Az időmérő edzést, majd szombaton a TCR Európa-kupát is behúzó Mikel Azconát (Cupra) hetedikként rangsorolták Michelisz büntetése után, míg a Zengő Motorsport másik külföldi pilótája, Rob Huff a nyolcadik lett. Nem jött ki jól az első körös kavarodásból Tassi Attila (Honda), aki a 17. helyen végezve nullázott. Ellenben Boldizs Bence a szezonnyitó hétvége óta először szerzett pontot, végül a 14. pozícióban fejezte be a versenyt.

Az első futam végeredménye:

wtcr_2021_cseh_r1.jpg

A magyar szurkolók viszont okkal várhatták izgatottabban a második futamot, hiszen Azcona és Michelisz állhattak fel az első sorba. Ezúttal sem maradt el a tömegkalamajka a célegyenes végén, három autó rögtön a sóderágyban is rekedt. Az első kanyarkombináció kijáratánál pedig Gabriele Tarquini (Hyundai) és Santiago Urrutia (Lynk & Co) akadtak össze, így számukra véget ért a verseny, csakúgy, mint Tassinak és Huffnak.

Az események hatására előbb a biztonsági autót küldték be a pályára, majd piros zászlóval megszakították a futamot. Viszont még ezt megelőzően, a 2-es kanyar kijáratánál Michelisz körbeautózta Azconát, átvéve a spanyoltól a vezetést. A műszaki mentések miatt mintegy negyedórán át állt a futam, az újraindítás pillanatát viszont jól kapta el a Hyundai versenyzője.

img_5893.jpg

Ezt követően ugyan Azcona közelebb tudott érni hozzá, de annyira közel nem, hogy támadni is tudjon. Ezzel 2019 decembere óta, egyúttal idén először győzött a WTCR-ben Michelisz, a magyar személyében a tizedik futamon a szezon tizedik különböző győztest avatták. Azcona a második helyen ért célba, Esteban Guerrieri pedig két dobogóval zárva a hétvégét harmadik lett, habár az argentint többször is próbált megszorongatni Ehrlacher, aki így maradt negyedik. Boldizs a 14. helyre hozta be a Zengő-Cuprát, vagyis mindkét versenyen felkerült a pontszerzők névsorára.

Tassi mellett a második verseny nagy vesztesei Girolami és Jean-Karl Vernay voltak. Előbbi az újraindítást követően esett ki, míg a Team Engstler franciáját áthajtásos büntetéssel sújtották, amiért csapata nem megfelelően járt el a rajt procedúránál, a 3 perces bemutatásakor ugyanis még nem voltak felszerelve a Hyundaira a kerekek.

A második futam végeredménye:

wtcr_2021_cseh_r2.jpg

Az év ötödik hétvégéje után Ehrlacher 20 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot, őt Guerrieri követi, a harmadik helyről pedig Azcona várja a folytatást, az ő lemaradása 26 egységnyi. Michelisz kereken 50 ponttal lemaradva a tizenegyedik, míg Tassi a 15., Boldizs a 19. helyen áll.

A túraautó-világkupa idénye szünet nélkül folytatódik, a jövő hétvégén megint csak új pályára, a franciaországi Pau-Arnos-ra látogat a mezőny.

Fotó: Germain Hazard / FIA WTCR Media, Papp Csaba / Braking News Motorsport

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9516716900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Negrogo 2021.10.11. 16:05:24

Unalmas egy verseny volt de nagyon kelett mar ez. Nyilvan elsoseg mar nem johet szoba de egy dobogot meg osszelehet hozni a vegere. Csak azt nem ertem miert kell a kovetkezo 2 versenyt is egy "gokart, motoros" palyara vinni? Ugyan az lesz ezeken is mint itt. Par szazad, tizedes kulombsegek koridoben de egyben unalmas verseny.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása