F1: Ütköztek az éllovasok, kettős McLaren-siker Monzában
Formula–1 2021: Olasz Nagydíj – Futam

Már a rajtnál átvette a vezetést Daniel Ricciardo a Formula–1-es Olasz Nagydíjon, majd Max Verstappen és Lewis Hamilton újabb összeakadása után az ausztrál kettős győzelemre vezette a McLarent. Közel kilenc évet várt az újabb sikerre a wokingi gárda, Ricciardo pedig hármat.

1-sunday-monza.jpg

Csak 19 autó vághatott neki a 2021-es Formula–1-es világbajnoki sorozat tizennegyedik futamának, az Olasz Nagydíjnak, Cunoda Juki autóját ugyanis le kellett tolni a rajtrácsról műszaki hiba miatt, míg a másik AlphaTaurival Pierre Gasly csak a bokszutcából eredt a mezőny után szombati balesetét követően.

A piros lámpák kialvása után Daniel Ricciardo kapta el legjobban a rajtot, így a második pozícióból startolva átvette a vezetést a McLarennel korábbi csapattársától. Így néhány pillanatra egymás mögé kerültek a bajnoki riválisok, majd a Roggiánál Max Verstappen keményen védekezett Lewis Hamiltonnal szemben, a Mercedes britjének át is kellett vágnia a sikánt, ami miatt a másik mclarenes, Lando Norris mögé került újra.

Néhány pillanattal később fél kör erejéig életbe lépett a virtuális biztonsági autó, mert hiába rajtolt jól, a sikánnál Antonio Giovinazzi is hibázott, melynek kijáratánál Carlos Sainz Ferrariján forgatta meg magát, emiatt a szalagkorlátnak csúszott. Az addig a hatodik helyen álló olasznak így orrkúp nélkül kellett a bokszba evickélnie, amivel visszaesett a mezőny végére.

Állóháborúval folytatódott ezt követően a monzai verseny, hiszen ahogy Hamilton Norrisszal, úgy Verstappen sem tudott mit kezdeni Ricciardóval. A holland a 21. kör elején ráadásul el is fékezte magát a célegyenes végén, ami miatt át kellett vágnia az első sikánt.

Végül a 23. kör elején történt változás az élen, Ricciardót az élről kihozták friss kemény keverékű gumikért, ezzel Verstappen visszavette az első helyet a táv feléhez közeledve, míg az ausztrál a hetedik helyre tért vissza. Következő körében azonban nem tudott jó szektoridőket produkálni, így a következő körben ki is hívták a hollandot. Verstappen cseréje azonban nagyon lassú volt, így majdnem tíz másodpercet hagyott ott a bokszutcában.

Eközben a pályán Hamilton áthámozta magát Norrist, átvéve a brittől a vezetést, aki utána szintén keményekre váltott. Meglepő módon a regnáló bajnokot féltávnál kihozták, pedig a kemény Pirellikkel vágott neki a versenynek.

Kiállása után Hamilton pont Verstappen mellé tért vissza a pályára, és összeütköztek. A Red Bull-os kívülről próbálta védeni a pozícióját riválisával szemben, a forgó kerekek azonban összeértek, így végül megtorpedózta a Mercedest, miközben mindketten a kavicságyba sodródtak, emiatt pályára lépett a biztonsági autó, az eset vizsgálatát pedig a verseny utánra halasztották.

A bajnokság fő esélyesei nélkül, a 31. körben folytatódott az Olasz Nagydíj, az újraindítást követően kettős McLaren-vezetés alakult ki, mivel Ricciardo mögött Norris megelőzte a ferraris Charles Leclerc-t, aki mellett a következő körökben Sergio Pérez (Red Bull) és a mezőny végéről induló Valtteri Bottas (Mercedes) is megelőzött.

Csakhogy a mexikói ki is érdemelt magának egy ötmásodperces időbüntetést, amiért monacói kollégája mellett részben a pályán kívül előnyt szerezve talált utat. Hasonló szankcióban részesült egyébként Nyikita Mazepin is, aki még a zöld zászlók meglengetését követően forgatta meg a Roggiánál saját csapattársát, Mick Schumachert.

Az utolsó körökbe megérkezve a McLarenek lélegzetvételnyi előnyre tettek szert az élen, Bottas pedig nekifutott Pérez megelőzésének. Sikerült is a manőver a finn pilótának, ám elrontotta a Roggia féktávját, így kanyarkijáraton a mexikói vissza tudott vágni, tovább őrizve a harmadik helyet.

A leintésig már nem változott a helyzet: Daniel Ricciardo vezetésével kettős győzelmet aratott a McLaren Monzában, amivel az ausztrál közel három, a wokingi gárda pedig kilenc év után ünnepelhetett győzelmet az F1-ben. Lando Norris lett a második, míg Pérez időbüntetésének köszönhetően Bottas állhatott a dobogó legalsó fokára –  a mexikóit végül ötödikként rangsorolták.

Mögöttük a Ferrari párosa, Leclerc és Sainz, Lance Stroll (Aston Martin), Fernando Alonso (Alpine), George Russell (Williams) és Esteban Ocon (Alpine) szereztek még pontokat. Két hét múlva Szocsiban folytatódik az idény, ahol az Orosz Nagydíjat rendezik – a királykategóriát ráadásul az F2 és az F3 mezőnye is elkíséri.

Az Olasz Nagydíj végeredménye:

Fotó: Mark Sutton / Motorsport Images (Pirelli F1 Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6216686858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2021.09.13. 09:14:22

Gusztustalan ez a nigger.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.09.13. 10:10:47

@gigabursch: qrvára tud vezetni. A sok nagyképű fehér csak a kipufogóját nézheti.

Sir Gombóc 2021.09.13. 14:59:21

@gigabursch: nálad sokkal tehetségesebb, tájékozottabb, intelligensebb. Ez vitathatatlan tény. Ez fáj neked, ezért utálkozol.

gigabursch 2021.09.13. 16:20:30

@Sir Gombóc:
(@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: )
Nyugodtan keress vissza a hozzászólásaimra csak ezen a blogon.
Sosem vitatták, hogy kiválóan vezet. Sőt el is ismertem.
Ugyanakkor az übertahó, sportszerűtlen viselkedése brutálisan visszataszító.
Az állatkínzási ügye miatt itthon - helyesen és megalapozottan - ülnie kéne.
A blm cirkuszával meg menjen Észak-Koreába.

Sir Gombóc 2021.09.13. 17:23:43

@gigabursch: semmi sportszerűtlen nem volt a tegnapi ténykedésében sem. Sőt, az első körben, mikor ugyanilyen helyzetben ō volt hátrébb visszakozott. Ez az amit Verstappen nem tett meg a balesetnél, rosszul mérte fel a helyzetet. Azt ne várja már senki, hogy vörös szőnyeget terítsenek elé és előzékenyen előreengedjék, főleg, hogy versenyben vannak mindketten a VB címért.

Hamar Endre 2021.09.13. 22:38:12

@gigabursch: Ha valaki, akkor Verstappen volt "übertahó". Miután ráugratott Hamilton fejére az autójával, elsétált anélkül hogy megnézte volna, áldozata él-e még.

gigabursch 2021.09.14. 07:46:54

@Hamar Endre:
Akkor lapozz vissza a brit gp-ig és nézd meg, hogy az àllatkinzó feka mit tett és mit nem tett.
Csak a helyes mérlegelés kedvéért.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása