Hetedjére is bajnok Tim Gábor

Az alábbiakban a versenyző médiacsapata által kiküldött sajtóközleményt közöljük, a tartalom szempontjából változatlan formában.

A Swift Cup Europe bajnokságban tért vissza a raliból a pályaautózáshoz Tim Gábor 2020-ban, ahol rögtön bajnoki címet is szerzett. 2021-ben folytatta a sorozatban, és ugyan nehezebb idénye volt, végül mégis 50 pontos előnnyel zárta a bajnokságot. Ezzel már hétszeres bajnokká avanzsált a vanyarci pilóta.

tim2021_brno_20210905_020.jpg

A Swift Cup Europe öt országba látogatott el, a 2021-es szezon hat hétvégéből és összesen 15 versenyből állt idén. A regnáló bajnok Tim Gábor folyamatosan gyűjtötte a dobogós helyeket, több győzelmet is szerzett, így már a szezonzáró csehországi hétvégére akkora előnnyel érkezett, hogy csak rajthoz kellett állnia a bajnoki címért. „A szezonban a két legrosszabb eredményt mínuszolják az év végén, így tudtam, elég az autót áttolni a gépátvételen és megnyertem a bajnokságot. Persze, nem így álltam hozzá, versenyezni jöttem Csehországba, de úgy érzem, tudat alatt már nem volt meg az a tűz, hogy mindenáron bizonyítsak. Az autósport drága és nem akartam egy rommá tört autóval zárni az évet” kezdte mesélni a hétvége történéseit.

Talán ez a visszafogottság látszódott meg az időmérésen, ahol Tim csak a hatodik helyet szerezte meg. Igaz, az időmérések sosem tartoztak a pilóta erősségei közé, ennél azért jobbra számított. „Nem mondom, hogy boldog vagyok az eredménnyel. Más pályákon ezzel nem sokat foglalkozom, Slovakiaring, Red Bull Ring vagy Salzburgring olyan, ahol simán tudsz előzni. Itt a Brno-i pályán nem. Közel sem könnyű. Így a hatodik hely nem valami jó ómen az első versenyre” – nyilatkozta az időmérés után.

tim2021_brno_20210905_024.jpg

Ugyan tudott javítani a pozícióján Tim az első versenyen, de a győzelemért nem tudott küzdeni. A negyedik helyre jött fel, ami az FIA értékelésben a második helyet jelentette. „Annyira nem rossz ez a negyedik hely. Két junior pilóta végzett előttem, akik nem szereznek pontokat nemzetközi bajnokságban, így másodikként értékeltek. A versenytempóval sem volt különösebb gond, talán a féktávokon éreztem hátrányt, most valahogy nem tudtam a megszokott módon lassulni a kanyarok előtt és ez a támadási lehetőségeket is korlátozta” – elemezte az első futamot.

A második verseny, mely egyben a szezon utolsó futama volt, parázscsatákat hozott. Tim végig küzdött, előzött és előzték is meg, ám nem tudta ezeket jobb pozíciókra cserélni. Az ötödik helyről rajtolt és ott is ért célba. „Ahányszor előztem, valaki engem is előzött. Nem volt könnyű sem védekezni, sem támadni. Elég sok volt a kontakt, többször is úgy előztek meg, hogy lényegében arrébb löktek. Ez benne van a túraautózásban, csak én már vigyázni szerettem volna a technikára. De ez nem kívánságműsor, el kell fogadni, hogy ez a tempó ma erre volt elég. Ötödik helyen értem célba, harmadikként az FIA értékelésben. Végül, ha azt nézem, még tovább növeltem az előnyöm a bajnoki tabellán” – mondta a második futam után.

tim2021_brno_20210905_044.jpg

Tim Gábor végül 50 pontos előnnyel zárta a 2021-es bajnokságot, és 2020 után megvédte a bajnoki címét. A gokartos karrierje óta ez már a hetedik bajnoki címe, így van mire büszkének lennie. „A hetes szám nekem fontos, Schumacher hét világbajnoki címét ábrázoló hét csillagot viselem a sisakomon, így ez nekem sokat jelent. Ez az idény jóval nehezebb volt, mint a tavalyi. A mezőny is majd a duplájára nőtt. Ha jövőre is itt indulok, akkor biztos, hogy nagyon le akarják vadászni majd a skalpom. De ez jó. Kell a motiváció” – mesélt a hetes szám jelentőségéről.

De hogyan tovább, ez nagy kérdés. Egy autóversenyző mindig szeretne egyre feljebb és feljebb lépni az autósport ranglétráján, de Tim nincs könnyű helyzetben.

Azt látni kell, hogy már az, hogy a Swift Cup Europe-ban versenyezhetek, hatalmas lehetőség, mely mögött rengeteg munka, rengeteg baráti segítség és támogatás áll. Innen feljebb lépni pokolian nehéz, szinte lehetetlen. A csodákban nem hiszek, a munkában annál inkább. Így azon fogunk dolgozni a télen, hogy továbbra is nemzetközi sorozatban, akár a Swift Cup Europe-ban folytathassuk. De most a legfontosabb, hogy megköszönjem azoknak, akik idén is segítettek, akik lehetőséget biztosítottak arra, hogy azt csináljam, amihez a legjobban értek. Versenyezhettem!

– zárta mondandóját Tim.

A bajnokság végeredménye:

bajnoksag.jpg

Fotó: Tim Gábor Média

Forrás: Bende Imre / Tim Gábor Média

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1516682474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása