TCR-versenyen mutatkozhat be Michelisz felfedezettje

A kelet-európai TCR-bajnokság brnói záróhétvégéjén is indul magyar versenyző: patronáltjával, Báldi Gergővel tér vissza a M1RA.

baldi_gergo_1.jpg

Míg az előző hétvégén a Team Unicorse bukkant fel magyar érdekeltségként a kelet-európai TCR-bajnokság mezőnyében, a hétvégén Báldi Gergő áll rajthoz a M1RA-val. A 26 éves versenyző a csapat Hyundai i30 N TCR-jét vezetheti, a csehországi Brnóban pályafutása során először indulhat TCR-futamon – derült ki a TCR sajtóirodájának szerdai közleményéből.

„Ugyanazt a kormányt látom magam előtt az igazi autóban, mint a szimulátorversenyeken, és ez nagyon megnyugtató érzés” – mondta a WTCR szimulátorbajnokságát két ízben is megnyerő, közben a #NextMichelisz tehetségkutatóban is győztesként záró Báldi a bemutatkozása kapcsán. „Eddig két teszten és egy bemelegítésen vezettem az autót, így van hova fejlődnöm. Nálam tapasztaltabb versenyzők vannak a mezőnyben, ezért konkrét célokat nem tűzök ki előre. Szeretnék egy jó, hibamentes hétvégét futni.”

Báldi az év korábbi részében a Swift Cup Europe mezőnyét erősítette. Koronavírusos megbetegedése miatt a szezon első hétvégéjét kihagyta, de azóta hatszor is dobogóra állva jelenleg a második helyen áll az összetettben. „Mivel a bajnokság megnyerésére már nincs esélyünk, úgy gondoltuk, nagy kihívást jelentő lehetőséget adunk Gergőnek, mert megérett rá és megérdemli” – fogalmazott Bári Dávid, a M1RA csapatvezetője.

„Tudtuk, hogy kivételes tehetség, és rögtön bebizonyította, amikor igazi versenyautóba ült. Most itt az ideje a következő lépésnek” – tette hozzá.

Tavaly teljes szezont futott a bajnokságban a M1RA, sőt a korábban Michelisz Norbert által alapított gárda 100%-os teljesítménnyel lett bajnok, miután a szerb Dušan Borković mind a nyolc futamot megnyert a szezonban.

Fotó: M1RA

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2616676550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása