Másodjára is eleshet a Török Nagydíj a 2021-es szezon folyamán, miután az országot a vörös zónába sorolták az Egyesült Királyságban. Felkészül Mugello…
Részben továbbra is a koronavírus-járvány alakítja a Formula–1 versenynaptárát, akárcsak a többi versenysorozatát. Úgy tűnik, a rendszeresen változó járványhelyzetnek és korlátozásoknak másodjára is áldozatául eshet a Török Nagydíj. Az isztambuli versennyel először a júniusi Kanadai Nagydíjat szándékozták pótolni, legutóbb pedig a kieső Szingapúri Nagydíj helyére jelentették be.
Mindkét esetben ugyanaz az ok vezetett a bizonytalansághoz, ugyanis Törökországot megint a vörös tartományba sorolta az Egyesült Királyság, a listán pedig szeptember 16-ánál korábban nem is terveznek módosítani. Ennek az a hátránya, hogy a szigetországba visszatérve mindenkinek tíznapos karanténba kellene vonulnia, mégpedig a kormány által kijelölt karanténszállodában, ami fejenként 2250 fontba, azaz több mint 900 ezer forintba kerülne – derült ki a Motorsport.com cikkéből.
Annak ellenére, hogy a szervezők korábban váltig állították, hogy a szeptember 26-i Orosz Nagydíj után nem rendeznek több európai futamot, az élet átírhatja annyira a forgatókönyvet, hogy erre újra esély nyúljon. A szakportál értesülései szerint lehetséges póthelyszínként már fel is merült Mugello, ahol tavaly szeptemberben a Toszkán Nagydíjat tartották.
„Kicselezhető” lett volna a nagy-britanniai karantén, ha sikerül a versenynaptárban tartani a Japán Nagydíjat, de a helyi szervezők zsinórban másodjára is visszaléptek a szuzukai futam rendezésétől. Amivel még időt lehetne nyerni, hogy egy héttel eltolják a Török GP-t, és így sokkal inkább lehetne alkalmazkodni ahhoz, milyen döntés születik szeptember 16-án.
Ebben az esetben úgy is el lehetne kerülni a karantént, hogy a mezőny Isztambul után egyből az Egyesült Államokba utazik. Amennyiben viszont végleg ellehetetlenül a török futam, Mugellóban október 10-én versenyezhet az F1. Ekkorra ugyanis még korai lenne beiktatni a királykategóriában várhatóan idén bemutatkozó katari versenyt, az ottani szervezők külön kérték a novemberi időpontot.
Megannyi bizonytalanság közepette nemcsak a csapatok, de a Pirelli is komoly logisztikai kihívások elé néz, hiszen még azt sem tudják, hogy a Japánba küldött, egyelőre a tengereken hánykolódó gumikat melyik alternatív helyszínre irányítsák.
Előbb-utóbb azonban a csapatok is nehéz helyzetbe kerülnek, mivel rövidesen útnak kellene indítaniuk a tengerentúlra a felszerelésük egy részét. Ráadásul a járvány hatására a vízi és légi szállítmányozás költségei jelentősen emelkedtek, így variálni is nehezebb a versenynaptárat.
Mindenesetre a Motorsport.com már egy alternatív naptárt is felvázolt az eddigi értesülésekre támaszkodva, melyek alapján 21-22 fordulós idény valószínűsíthető – jó esetben:
Jelenlegi versenynaptár |
Alternatív versenynaptár |
|
|
Fotó: Mark Sutton / Sutton Images (Pirelli F1 Media)
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.