George Russell már kedden visszaül a Mercedes volánja mögé: a Pirelli 2022-es gumijait fogja tesztelni.
Miután a hétvégi Magyar Nagydíjon első williamses pontjait is megszerezte, kedden már a Mercedest fogja terelgetni a Hungaroringen George Russell. A 23 éves brit versenyző a brackley-iek öszvérautóját hajtva segíti a Pirelli munkáját a 2022-ben érkező, 18”-os gumik tesztelésében.
Russell immár második alkalommal vezethet Mercedest Mogyoródon: 2017 nyarán – amikor még a GP3-ban versenyzett – első F1-es tesztjét is az őt patronáló istálló színeiben teljesítette. 2019-ben Bahreinben és Abu-Dzabiban is tesztelhetett a regnáló világbajnok csapattal, melynek színeiben rajthoz is állt a tavalyi Szahíri Nagydíjon. A második helyről ugyan átvette a vezetést, előbb a csapat baklövése, majd egy defekt fosztotta meg őt a komolyabb eredménytől.
Eközben egyre több forrásból szellőztetik meg, hogy már csak idő kérdése, hogy bejelentsék Russellt a Mercedesnél Lewis Hamilton csapattársaként. Várhatóan a következő hetekben dől majd el, hogy rá, vagy a csapatnál már ötödik éve versenyző Valtteri Bottasra esik-e a választás, aki csak a negyedik a tabellán. Nagyot hibázott a finn a vasárnapi verseny rajtjánál: az általa okozott, többek között a Red Bullokat is sebző tömegbaleset miatt öthelyes rajtbüntetéssel kezdheti a Belga Nagydíjat négy hét múlva.
A Mercedes mellett a Ferrari és a McLaren is a Hungaroringen maradt. A maranellói istálló még nem közölte felállását, míg a keddi-szerdai teszten a wokingiak Lando Norrist és Daniel Ricciardót küldik pályára.
Sőt, az Alfa Romeo is pályára lép: a hinwiliek színeiben vezethet először F1-es autót Théo Pourchaire, a Formula–2 valaha volt legfiatalabb futamgyőztese. A 17 éves pilóta privát tesztjére szintén szerdán kerül sor.
via Crash.net, Formula Scout
Fotó: LAT Images / Mercedes Media Database
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal