F3: Leclerc-ék nagyot csattantak, Vesti nyert
Formula–3 2021: Red Bull Ring – Főfutam

Idei első győzelmét szerezte az ausztriai sprintversenyen a Mercedes által felkarolt Frederik Vesti, amivel a tabellán is nagyot ugrott előre. Nála nagyobbat már csak Dennis Hauger ugrott, aki kényelmes előnnyel várja a folytatást.

02_frederik_vesti_art_grand_prix_c_formula_motorsport_limited.JPG

Három futamon három különböző győztes ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán a Formula–3-asok ausztriai hétvégéjén: Dennis Hauger és David Schumacher szombati sikerei után Frederik Vesti nyerte a vasárnapi főversenyt, 25 pontjának köszönhetően pedig egészen a második helyig zárkózott fel az összetettben.

A piros lámpák kialvása után ugyan Hauger meg tudta őrizni az első helyet, de rövidesen Vesti és az ART Grand Prix másik pilótája, Alekszandr Szmoljar is megelőzte, az oroszt azonban vissza tudta előzni a bajnoki éllovas. Mivel főbb riválisai közül Victor Martins (MP Motorsport) és Jack Doohan (Trident) is nullázott, három dobogójának köszönhetően Hauger 41 pontos előnyre tett szert a tabella élén, előbbi ráadásul – két nullázásának betudhatóan – egészen az ötödik helyig esett vissza.

03_frederik_vesti_dennis_hauger_olli_caldwell_c_formula_motorsport_limited.JPG

A 24 körös verseny hajrájában Szmoljar nem tudta tartani a dobogót, egy bevállalós manőverrel Olli Caldwell átvette tőle a harmadik helyet. A Prema britje így kétszer is dobogóra állhatott, amivel a bajnokságban a negyedik pozícióba tört előre.

Incidensekből ezúttal sem volt hiány, a biztonsági autónak is pályára kellett lépnie azután, hogy a másik DRS-zónában Arthur Leclerc összeakadt Martinsszel, majd a 4-es kanyarban magukkal rántották Clément Novalakot (Trident). A Formula–1-ben versenyző Charles Leclerc öccse ripityára tört a Premát, Novalak is kiesett.

A Campos Racing magyar versenyzőjét, Tóth Lászlót a 24. helyen intette le a kockás zászló. Legközelebb, a Brit Nagydíjon a Formula–2 lesz az F1 kísérősorozata, így a Formula–3 következő fordulóját a Hungaroringen rendezik, négy hét múlva.

A főfutam végeredménye:

Fotó: Formula Motorsport Ltd.

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7016612476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása