F1: Hamilton újabb két évre aláírt a Mercedesszel

A Formula–1-es Osztrák Nagydíj szombati napján a Mercedes hivatalosan bejelentette, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton 2023 végéig hosszabbított a csapattal.

m272040.jpg

Az is csak alig néhány hónappal ezelőtt tisztázódott, hogy az idei évben is a Mercedesnél folytatja Lewis Hamilton, ehhez mérten meglehetősen korán érkezett hír a továbbiakról is. A Formula–1-es Stájer Nagydíj szombati napján ugyanis a Mercedes megerősítette, hogy két évvel hosszabbítottak Hamiltonnal, vagyis a hétszeres világbajnok jövője 2023-ig biztosnak mondható a királykategóriában.

BBC információi szerint az új szerződéssel nem csökkent Hamilton fizetése, sőt évi 40 millió dollárt – közel 16,4 milliárd forintot – fog keresni, mint a koronavírus-járvány előtti békeidőkben.

Szerződéshosszabbítása kapcsán a hétszeres világbajnok így nyilatkozott:

Nehéz elhinni, hogy lassan kilenc éve dolgozom együtt ezzel a hihetetlen csapattal, és izgatott vagyok amiatt, hogy együttműködésük még legalább két évig fog tartani. Sok mindent elértünk már közösen, de még sok mindent elérhetünk – a pályán és azon kívül egyaránt. Hihetetlenül büszke és hálás vagyok amiatt, ahogyan a Mercedes támogat engem azon törekvéseimben, hogy javítsam a sportban a sokszínűség és egyenlőség helyzetét.

Az újabb két év kapcsán Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke kiemelte, hogy jobb versenyzővel nem is kezdhetnék az új érát, ami 2022-re tengernyi szabályváltozást ígér. „Eredményei önmagukért beszélnek. Tapasztalatával, sebességével jelenleg a pályája csúcsán van” – nyilatkozta az osztrák, aki nemrégiben még úgy nyilatkozott – mint később bevallotta, csak viccelt –, hogy ezúttal is akár a tél végéig elhúzódhat a versenyzőkérdés.

„Élvezzük az idei bajnoki címért zajló küzdelmet, ezért is szerettünk volna minél hamarabb megállapodni. Azt pedig mindig is, hogy amíg Lewis érzi magában a tüzet, addig folytathatja, ameddig akarja” – tette hozzá. Csapattársa kilétéről egyelőre nem tett bejelentést a Mercedes, de a legfrissebb sajtóértesülések szerint George Russell váltja Valtteri Bottast, aki állítólag már az Alfa Romeo háza táján nézelődik, honfitársa, a 2007-es világbajnok Kimi Räikkönen ülésére pályázva.

Fotó: Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3616611636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása