F1: Büntettek az időmérő után, Vettel nem úszta meg

Három hellyel sorolják hátrébb a rajtrácson Sebastian Vettelt, amiért a Formula–1-es Osztrák Nagydíj időmérőjén feltartotta Fernando Alonsót.

gp2109_093331_j5a7460.jpg

Részletek hamarosan!

Órákon át vizsgálódtak a Formula–1-es Osztrák Nagydíj kvalifikációja után, mire megszületett a versenyfelügyelők ítélete. Döntésük értelmében háromhelyes rajtbüntetéssel sújtották Sebastian Vettelt, amiért a Q2 végén feltartotta Fernando Alonsót, ezzel tönkretéve a spanyol gyors körét és Q3-as esélyeit.

Az indoklás szerint azért büntették Vettelt, mert közvetlenül ő tartotta fel Alonsót, noha – mint arról a négyszeres világbajnok fedélzeti kamerás felvétele is tanúskodik –, többen is voltak előtte. Ennek ellenére egy büntetőpontot is bevéstek a 34. születésnapját épp a mai napon ünneplő német licencébe.

Nemcsak Vettelt, hanem másik két versenyzőt is elővettek a stewardok az esettel összefüggésben, azonban Valtteri Bottas (Mercedes) és Carlos Sainz (Ferrari) is megúszta, így megtarthatják az ötödik, illetve a tizenkettedik rajtkockát.

Viszont azzal, hogy az Aston Martin pilótáját hátrasorolták, a nyolcadikról a tizenegyedik helyre esett vissza. Ezzel George Russell a nyolcadik pozícióba lépett elő a Williamsszel, ahogyan Lance Stroll (Aston Martin) és Charles Leclerc (Ferrari) is nyert egy-egy helyezést.

Fotó: Glenn Dunbar / Motorsport Images (Aston Martin F1 Team Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1016612020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása